T. 9. Bethleni konszolidáció

Egyéni közösség, társadalom

Bethleni konszolidáció

Magyarország az első világháborúból a vesztes felek oldalán került ki, ekkor Trianon alapján az ország egy részét elcsatolták tőlünk. Gazdasági válság volt, az életkörülmények rosszak voltak, javításra szorultak; hadigazdaság folyt, amiről át kellett állni a békegazdaságra. Trianon miatt az ország piacot veszített, a tőke- és munkaerő-áramlás megszűnt, a vasúti vonalak és a nyersanyag-lelőhelyek a határokon túlra kerültek. Ezek a tényezők mind-mind elősegítették a gazdasági problémák kialakulását az országban

. 

A gazdasági problémák mellett politikai válság is nehezítette a helyzetet. Trianon után 400 ezer visszatérő menekültet kellett elhelyezni.
Ezen kívül a helyzetet nehezítette IV. Károly többszöri visszatérési kísérlete is. Visszatérésének oka a monarchia újjáélesztése, amit Nyugat-Európa elutasított és a kisantant részéről is intervenciót váltott ki.
1921 márciusában végbement az első királypuccs. Ekkor Horthy meggyőzte IV. Károlyt, hogy hagyja el az országot. Ez előtte Telekinek nem sikerült, ezért Horthy kinevezte Bethlen Istvánt miniszterelnökké, aki ezután 1931-ig töltötte be a tisztséget. Októberben Károly ismét királypuccsot kezdeményezett, ezúttal fegyveres hatalom-átvételi kísérletet tett. A budaörsi csatában Károly azonban vereséget szenvedett, Madeira szigetére száműzték. A nemzetgyűlésen kimondták a Habsburg ház trónfosztását, az ország államformája király nélküli királyság lett. Ezzel a politikai helyzet konszolidálódott.

Bethlen célja volt, hogy a parlamentarizmust fenntartsa, mert ez volt a Népszövetség felé irányuló elvárása. Kizárta a szélsőségeket, stabil kormánytöbbséget hozott létre. A rendszer fenntartásának érdekében magas életkori és végzettségi cenzus korlátozta a választójogot.
A választójogi rendelet elrendelte a vidéki nyílt szavazásokat, ennek következményeképp a párt bebetonozódott, a jobboldali szavazatok száma folyamatosan nőtt. 
1922-ben a nemzetgyűlés megbízatása lejárt - Horthy feloszlatta azt, Bethlen pedig rendelettel életbe léptette az intézkedést.
Bethlennek erős kormánypártra volt szüksége, mert a népszerűtlen intézkedések miatt szilárd parlamenti többség kellett. Ezzel biztosította a hosszú távú kormányzás lehetőségét.
1922-ben a kisgazdapártból és a KNEP egyes csoportjaiból létrehozta az egységes Nemzeti Konzervatív Pártot. Elnöke Nagyatádi Szabó István volt, alelnöke Gömbös Gyula. Gömbös Gyula 1923-ban kilépett a pártból, majd létrehozta az antiszemita Fajvédő Pártot, aminek 1928-as feloszlása után visszatért az Egységes Pártba.
A belső rend megteremtésének érdekében Bethlen visszaszorította a szélsőségeket, a különítményeseket a hadsereg alá rendelte, a politikai szélsőjobbot és a kommunista szervezkedéseket betiltatta – az utóbbit az állami és a társadalmi rend védelme miatt.
1921-ben kiegyezett a SZOCDEM-mel. A párt vezetőjével, Peyer Károllyal kötött egyezséget Bethlen-Peyer egyezségnek nevezik. Ebben a megegyezésben a SZOCDEM vállalta, hogy nem szervezkedik a földművesek, vasutasok, közalkalmazottak köreiben, és nem lesznek politikai sztrájkok sem. Cserébe Bethlen garantálta a működésüket, elismerte őket törvényes politikai pártként, valamint biztosította számukra a parlamenti képviseletet.
1927-ben Bethlen felállította a felsőházat, mely a konzervatív fék lett: tagjai az arisztokraták, egyházi és világi tisztségviselők illetve a kormányzó által kinevezett emberek voltak. Ezzel az intézkedéssel kialakult a kétkamarás országgyűlés. A felsőház végleges vétójoggal nem rendelkezett, de a nekik nem tetsző törvényjavaslatokat kétszer visszadobhatták.
Következményképp, létrejött a korlátozott parlamentáris rendszer. Ez a rendszer nem volt sem diktatúra, sem demokrácia – a kettő elegye volt. Volt parlament, parlamenti ellenzék, nincs cenzúra, nem gátolták az emberi jogokat, a szélsőségek ki voltak szorítva a hatalomból, viszont az ellenzéki pártok szerepe korlátozott volt, és a kormánypárt leváltása esélytelen. 

A hadigazdaságból és a Trianoni területveszteségből adódó problémákat még mindig nem sikerült megoldani. Ennek a problémának a kezelésére Bethlen gazdasági konszolidációt vezetett be.
Túltermelés jelentkezett az élelmiszeriparban, a vasiparban és a gépgyártásban, ezekben az ágazatokban a termelést piachiány miatt vissza kellett fogni. Ellenben az elmaradott területeket fejleszteni kellett, ilyenek voltak a könnyűipar és a textilipar.
Ehhez tőkére volt szükség, ami miatt a kormány inflációs politikához folyamodott: pénzkibocsátással hitelt adott vállalkozásoknak. Ez a taktika kockázatos volt, mert a pénz könnyen elértéktelenedik, és a bérek kevesebbet érnek. A korona kezdett elértéktelenedni, külföldi tőkére volt szükség. 1923-ban Magyarország Népszövetségi kölcsönt igényelt. Sikeres volt, jelentős angol támogatást kaptunk, 250 millió arany koronát. 1924-ben létrejött az Önálló Magyar Nemzeti Bank, és övé lett a bankjegykibocsátás kizárólagos joga. 1927-ben a korona helyére bevezették a pengőt.
A 20-as évek közepére a gazdasági életet újjászervezték, ami mérsékelt gazdasági fejlődés elindulását eredményezte. Növekedett az ipari termelés, fejlődött a textil-, a vegy-, a gyógyszer- és a villamos ipar is. A fejlődést segítette az új vámrendszer is: az országba érkező árukra magas vámot vetettek ki, ezzel védve a hazai ipart. Egyes magyar termékek nemzetközi szinten keresettek lettek: ilyenek voltak a Ganz dízelmozdonyok, az Orion rádiók, és az Egyesült izzók. Jelentős exportot bonyolított ezeken kívül a konzervipar.
Ugyanekkor a mezőgazdaság stagnált, 1929-ben a termelés alig haladta meg a háború előtti szintet, pedig a társadalom több mint 50%-a a mezőgazdaságban dolgozott. A mezőgazdaság modernizálása és gépesítése miatt hitelt vettek fel.
A gazdaság külföldi tőkén alapult, a növekedés üteme lassú.
A gazdasági világválság Magyarországot a 30-as években érte el. Ez érintette a mezőgazdaságot, az ipart és a pénzügyeket is. A mezőgazdasági árak zuhantak, a parasztság életszínvonala egyre romlott. Az ipari termelés visszaesett, nőtt a munkanélküliség. 1931-ben bekövetkezett a bankválság, az ország nem kapott több külföldi hitelt. A megoldást az állam beavatkozása a gazdaságba, és az új kereskedelmi kapcsolatok jelentették. Nőtt az elégedetlenség, 1930. szeptemberben tömegtüntetést szerveztek. 1919. óta az első tüntetés volt, kommunista szervezéssel.
1931-ben a biatorbágyi merényletet kihasználva a rögtönítélő bíróság két kommunista vezetőt kivégeztetett. A valós merénylő Matuska Szilveszter volt. Ugyanebben az évben az Egységes Párt megnyerte a választásokat.
A válság miatt Bethlen lemondott a miniszterelnökségről.

Trianon után a közhangulat a revízió felé húzott. A revíziót etnikai alapon képzelték, ami irredentizmusnak minősült, ezért nem lehetett a kormánypolitika része.
Az 1920-as évek az elszigeteltségből való kitörésről szóltak. A franciák, az angolok és az oroszok ki voltak zárva, viszont Olaszország irányába külpolitikai sikerek következtek. Az 1921-es soproni népszavazás, és Bethlen szélsőségmentes, teljesítési politikája bizalmat keltett a külföldi országokban. Ezt mutatta az is, hogy Magyarország 1922-ben a vesztesek közül elsőként csatlakozik a Népszövetséghez, csakúgy, mint az 1925-ös frankhamisítási ügy is. Hollandiában magyar kormánykörökkel kapcsolatban álló ügynököket tartóztattak le, hamis frankkal. A történet megingatta a magyar kormányt, de támogatást kapott kül- és belföldön egyaránt.
Olaszország mellett Magyarország Jugoszlávia felé kezdett közeledni. 1926-ban a mohácsi csata évfordulóján Horthy beszédet tartott a délszlávok és a magyarok közös harcairól. Ennek következménye lett, hogy az olaszok keresték a magyarokkal a megegyezést –érdeklődtek a délszláv területek iránt. 1927-ben megszületett a magyar – olasz barátsági és együttműködési szerződés Bethlen és Mussolini közreműködésével.
1928-ban a lengyelekkel is szerződést kötött Magyarország, mert Pilsudski marsall támogatta a revíziót, és az ezzel járó békeszerződés-módosításokat is.