T. 10. Athéni demokrácia

A Kr.e. 8. századra Hellász területén független görög városállamok, poliszok alakultak ki. A városfalon belül élt a lakosság, és a város körüli földek is a tulajdonukat képezték. Önálló törvények, hadsereg és gazdaság jellemezték ezeket. A földművelés mellett jelentkeztek a görög gyarmatosítás eredményei is, fellendült a kereskedelem és a kézműipar.
Ugyanekkor alakult át a harcászat is. Korábban a harci kocsisalakulatok alkották a hadseregek fő ütőerejét, ebben a korban azonban elterjedt a hoplita (nehézgyalogos) harcmodor, valamint megnőtt a tengeri flották szerepe.

Hellász egyik legkiemelkedőbb polisza Athén volt, melyet az Ión népcsoport hozott létre az Attikai-félszigeten. Lakossága folyamatosan nőtt, ezzel együtt gazdasága is fejlődött.
Ezek a változások jelentősen átrendezték a társadalmi viszonyokat.
A társadalmi rétegek két nagy csoportba tartoztak. Az egyik ilyen nagy csoport a szabadoké volt, melyet a polgári rétegek alkottak. A vezető réteg, a kiváltságos arisztokrácia társadalmi súlya csökkent, a démosz (köznép, foglalkozásuk szerint: kézművesek, kereskedők, parasztok) jelentősége viszont növekedett, hiszen az utóbbiak működtették a gazdaságot és ők szolgáltak nagyobb számban poliszuk hadseregében. A szabadok közé tartoztak még a metoikoszok (betelepültek), akik nem rendelkeztek polgárjogokkal, de mivel adót fizettek, szívesen látták őket.
A társadalom másik nagy csoportját a rabszolgák adták, helyzetük munkájuktól függött. Az iparban dolgozók helyzete jó volt, vagyonuk egy részét megtarthatták. Legnehezebb a bányákban dolgozók élete volt.

Athén a hagyomány szerint az ősi időkben arisztokratikus királyság volt, amit egy ember irányított, ám később arisztokratikus köztársasággá vált. Évente kilenc arkhónt (főtisztviselőt) választottak – az arisztokraták közül – a városállam ügyeinek intézésére. Felosztották egymás közt a hadüggyel, gazdasággal és vallással kapcsolatos feladatokat. Az arkhónok mellett egy tanácsadó testület, az Areioszpagosz, más néven a vének tanácsa, vagy Árész-dombi tanács vett részt az állami ügyek intézésében. Tagjai a volt arkhónok voltak és élethosszig töltötték be e tisztséget.

A démosz gazdagabb iparos és kereskedő csoportjai részt kívántak venni a polisz ügyeinek intézésében, részesedni akartak a hatalomból, ezért szembekerültek az arisztokráciával, amely kizárólagos politikai vezető szerepének megőrzésére törekedett. Az elszegényedő földművesek az adósrabszolgaság miatt féltették szabadságukat az arisztokratákkal szemben. A démosz élére a vagyonosak álltak, így támaszkodhattak a gazdasági erejükre és hadseregükre. Azthén a Kr.e. 6. században kezdett gyarmatosítani, szerepük fontossá vált a görök kereskedelemben. Az olcsó gabona behozatala miatt az arisztokrácia ereje csökkent, míg a démosz egyre nagyobb befolyással volt a gazdaságra. Megerősödésükkel jogosnak érezték, hogy a politikai életben is fontosabbá váljanak érdekeik. Céljaik voltak az adósrabszolgaság eltörlése, a törvények írásba foglalása, a polgárság területi alapon való besorolása, valamint a törvény előtti egyenlőség.

Az athéni démosz és arisztokrácia közötti ellentétek kialakulása idején, Kr.e. 621-ben Drakón arkhón írásba foglalta törvényeit. Ezek kegyetlen szigorukról váltak hírhedté (innen ered a drákói szigor kifejezés), ugyanakkor mindenkire nézve egyformán kötelezőek voltak és az arisztokrata bírák nem értelmezhették ezeket önkényesen. Azonban ezek a törvények továbbra is az arisztokratáknak kedveztek, de mindenképpen előrelépést jelentett a démosz számára.

Kr.e. 594-ben az előkelő családból származó Szolónt választották arkhónná. Feladata az állam megújítása volt, és az emberek bizalmat szavaztak neki. Új törvényeket hozott, melyek kedveztek a démosznak. Érvénytelennek nyilvánított minden adósságot, és eltörölte az adósrabszolgaság intézményét. Az adósrabszolgákat visszavásárolta és ettől kezdve mindenki a vagyonával, és nem a szabadságával felelt tartozásaiért.
Szolón a lakosságot évi jövedelme alapján négy osztályba sorolta be, melyek meghatározták a betölthető hivatalokat is. A leggazdagabbak, a legalább ötszáz mérő évi jövedelemmel rendelkezők alkották az első osztályt (ötszázmérősök). A második osztályt lovasoknak nevezték, valószínűleg azért, mert évi 300-500 mérő közötti jövedelmükből képesek voltak lovat tartani. A fogatosoknak nevezett harmadik csoportba 200-300 mérősök, a napszámosok negyedik osztályába a 200 mérőnél kevesebb jövedelemmel rendelkezők tartoztak. E beosztás alapján fizették az adót, eszerint teljesítettek katonai szolgálatot, és ezen alapultak a politikai jogok is. Arkhón csak az ötszázmérősök közül kerülhetett ki, a napszámosok pedig csak kisebb tisztségeket viselhettek vagy a hadseregben szolgálhattak. Ez a rendszer a démosz vagyonos tagjainak kedvezett. Minden felnőtt athéni polgár részt vehetett a népgyűlésen, melyet évente 6-8 alkalommal tartottak és az esküdtbíróságok munkájában, de csak a három felső osztály tagjai tölthettek be tisztségeket. Szolón az Areioszpagoszt a törvények felügyeletével és a tisztviselők ellenőrzésével bízta meg. Létrehozta a bulét (négyszázak tanácsa), amely előzetesen megtárgyalta a népgyűlés elé terjesztett javaslatokat. Célja a család megerősítése volt, így az athéni polgárokat gyermekeik valamilyen mesterségre való taníttatására ösztönözte. Reformjaival Szolón megalapozta a később kialakuló demokratikus rendszert. Hivatali idejének lejárta után Szolón külföldre utazott, nehogy reformjai visszavonására vagy továbbfejlesztésére kényszerítsék.

Peiszisztratosz, Szolón egyik rokona Kr.e. 560-ban megszerezte az Athén feletti hatalmat. Rendszerét türannisznak (zsarnokságnak), őt magát türannosznak (zsarnoknak) nevezték és egyeduralkodóként irányította az államot. Az őt hatalomra segítő parasztoknak földet osztott az ellenálló arisztokrata családok birtokaiból. A tengeri kereskedelmet fejlesztette, piacokat szerzett az athéni termékeknek külföldön. Nagy építkezéseket kezdeményezett, amelyeken munkához jutottak a démosz tagjai. Csak az ő engedélyével lehetett valaki tisztségviselő. Intézkedései Athént és a démoszt is megerősítették, ugyanakkor még híveit is igyekezett távol tartani a politikától, például úgy, hogy „kiszálló” bíróságokat szervezett, amelyek a városon kívül, a falvakban ítélkeztek, így a parasztok ritkábban jártak Athénban, nem vettek részt a népgyűlésen. A démosz eleinte kedvelte a Kr.e. 527-ig uralkodó türannoszt, de később akadályt jelentett zsarnoksága és demokráciát akartak. Helyére lépő fiainak már nem sok tekintély jutott, Hipparkhoszt meggyilkolták, Hippiászt a spártaiak katonai erővel űzték el Kr.e. 510-ben.

Kleiszthenész Kr.e. 508-ban meghirdetett reformjai gyökeres változásokat hoztak. A lakosságot területi elv alapján osztotta fel és ez szolgált a politikai intézmények működésének alapjául.
Athén városállam területét három sávra osztotta: tengerpartra, belső mezőgazdasági területekre és a városra. Mindhárom sávot tíz-tíz részre osztotta és három-három különböző sávhoz tartozó terület alkotott egy phülét. Mivel a tengerparton és a városban a démosz kézművesei és kereskedői éltek nagy számban, az arisztokraták legfeljebb a mezőgazdasági vidéken szerezhettek politikai befolyást, s így a démosz mind a tíz phülében túlsúlyba került.
A legfőbb vezető testület a népgyűlés (ekklészia) volt. Munkájában minden 20. életévét betöltött polgár részt vehetett. Feladata a törvényhozás volt, illetve döntött a háború és béke, illetve a szövetségkötés  kérdéseiről és az adóügyekről.
Amikor a népgyűlés nem ülésezett, helyette a bulé intézte a kisebb jelentőségű ügyeket. Minden phülé évente ötven, harminc éven felüli tagot sorsolt a buléba, amelyet Kleiszthenész ötszázak tanácsává alakított át.
Fontos szerepet kapott az esküdtbíróság  is, ahova szintén sorsolás útján lehetett bekerülni. Feladata a peres ügyek intézése volt és 6000 tagot számlált.
Kleiszthenész az Areioszpagosz feladatát a tisztségviselők ellenőrzésére szűkítette.
A tíz phülé egyben katonai egység is volt, minden phülé katonái élére egy-egy, összesen tíz sztratégoszt választottak. Ugyanazok a személyek egy évig tölthették be a tisztséget, de évente újra lehetett őket választani.
A türannisz visszaállítása ellen a cserépszavazás bevezetésével lépett fel. Évente megkérdezték a népgyűlést, hogy ki az a politikus, aki türanniszra törekszik, és a legtöbb szavazatot kapott személyt tíz évre száműzték Athénból. A szavazás csak akkor volt érvényes, ha legalább hatezer polgár leadta a voksát. Ezzel a módszerrel azonban nem csak a valóban zsarnokságra törekvőket sikerült kiszűrni, hanem egyes befolyásos személyek felhasználhatták politikai ellenfeleik eltávolítására.

A görög-perzsa háborúk (Kr.e.492-448) után kezdődött az athéni demokrácia fénykora. Gazdasága és politikai hatalma is megerősödött, a déloszi szövetség adóiból fejlesztették Athént.
A korszak legtekintélyesebb athéni politikusa Periklész volt. Kleiszthenész rokonaként előkelő családban született. Élete során tizenöt alkalommal választották sztratégosszá. Népszerűségét részben kiváló képességeinek, részben a szegények érdekében tett javaslatainak köszönhette. Csökkentette az areioszpagosz bírói hatáskörét. Elérte, hogy napidíjat fizessenek a szegényeknek az 500-ak tanácsában végzett munkájukért, így a kétkezi munkások is részt vállalhattak a közéletben. Emellett a színházlátogatásért is napidíjat fizettek a rászorulóknak. Kezdeményezésére hatalmas építkezésekbe fogtak, ezzel újjáépítették a várost, és egyben munkát biztosítottak a mesterembereknek. A gazdaság is virágzott, főleg szőlőt, olajbogyót, zöldségeket és gyümölcsöket termesztettek. Fejlődött a kerámia, fémipar és a hajóépítés. Megjelentek a 10-12 fős kisiparok és megindult az ipari szakosodás. Az egész tengeri kereskedelmet ők bonyolították le. A szegények segítésével, és a gazdagokra kirótt magas adókkal Periklésznek néhány nemzedékre sikerült biztosítani az Athéni polgárok teljes egyenlőségét.
Athén virágzásának a Spártával való harcok, a Peloponnészoszi háború (Kr.e.431-404) vetett véget. Spárta győzött és leszereltette az athéni flottákat, lerombolta a városfalakat. Athén egyre jelentéktelenebbé vált ahogy a háborúk állandósultak Hellász területén.