T. 18. Magyarország három részre szakadása

Magyarország három részre szakadását a nemesek és bárók közti belső viszályok előzték meg, melyek II. Lajos uralkodása idején is komoly gondot jelentettek. A király reformokkal akarta megerősíteni a királyi hatalmat, azonban nem járt sikerrel, reformtervei sorra kudarcba fulladtak. Eközben I. Szulejmán török szultán hadai megindultak a belső problémákkal küzdő Magyarország belseje felé. Mivel a király nem tudott kire támaszkodni, csekély haderő gyűlt össze, ami Mohácsnál 1526-ban vereséget szenvedett. II. Lajos menekülés közben a Csele patakba fulladt, így az ország uralkodó nélkül maradt. Szulejmán lerombolta Buda nagy részét, majd zsákmánnyal és foglyokkal kivonult az országból.

Többen is igényt tartottak az üresen maradt trónra. Elsőnek Szapolyai János szállt harcba a királyi címért. Ő volt a leghatalmasabb földbirtokos, a legnagyobb haderő ura, Erdély vajdája és a nemesség támogatásával bírt. Az 1505-ös rákosi végzés segítette helyzetét, mivel ez kimondta, hogy amennyiben a király örökös nélkül hal meg, akkor magyar származású uralkodót választanak. Azonban ennek érvényessége nem volt egyértelmű, mert II. Lajos születése miatt átmenetileg érvényét vesztette. Miután elfoglalta az ország nagy részét, 1526-ban megkoronáztatta magát Székesfehérváron, a szent koronával.
Azonban a trónra Habsburg Ferdinánd is igényt tartott, akit bátyja, V. Károly is támogatott. A Habsburg-barát bárók 1526 decemberében királyukká választották. Hívei védelmet reméltek a Habsburg-dinasztiától a nehéz anyagi helyzetű és erős hadsereggel nem rendelkező ország számára. A kettős királyválasztás miatt az országnak egyszerre két uralkodója volt.

Ferdinánd bátyjától kapott pénzt, melyen tízezer zsoldost fogadott és Tokajnál csapatai döntő vereséget mértek  Szapolyai seregére. Szapolyai így előbb Erdélybe, majd Lengyelországba menekült. Ezután Ferdinánd fejére került a szent korona. Szapolyai nem remélhetett támogatást mástól, mint a Habsburgok ellenfelétől, a törököktől. A Franciák és Velence biztatására a szultán támogatását kérte, amit meg is kapott. A török seregek nem sokkal később Magyarország felé indultak, hogy segítséget nyújtsanak. 1526 és 1541 között kétszer is megszállták Budát, hogy erősítsék szövetségesük helyzetét, de mindkétszer kivonultak az országból.

Ferdinánd pénze elfogyott, így kénytelen volt megválni zsoldosai nagy részétől. Ennek eredményeképp Szapolyai 1528-ban török segédhadakkal visszaszerezte a Tiszától keletre lévő területeket. Szulejmán seregeivel 1529-ben folyamatosan haladt előre Magyarország területén, majd elfoglalta Budát és átadta Szapolyainak, aki csupán hűbéri alázattal tartozott, adóznia nem kellett. Ezután seregeivel Ferdinánd székhelye, Bécs felé indult, de az ostrom elhúzódott és a hideg beálltával a szultán kénytelen volt eredménytelenül visszavonulni. A török kudarc következtében Szapolyait hívei nagy része elhagyta, a bárók pedig hol az egyik, hol a másik oldalra álltak, így tőlük sem számíthatott segítségre.

A szultán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs irányába, a Dunántúlon keresztülhaladva, így a még érintetlen területeken utánpótlást szerezhettek. Ugyanebben az évben Ferdinánd és V. Károly vezetésével 100 000 német zsoldos védte a Bécs körüli területeket a törökkel szemben. Szulejmán hadai útjuk során több nagyobb vár mellett elhaladtak, mégis a Jurisics Miklós birtokában lévő Kőszeg falainál álltak meg. Közel egy hónapig ostromolták a várat, feltehetően időhúzás céljából, hiszen nem lehettek biztosak a Habsburgok elleni győzelemben. A kőszegiek azonban hősiesen helytálltak és így elmaradt a döntő küzdelem. A törökök számára nehezen volt megoldható a Magyarország nyugati területeire való eljutás a nagy távolságok miatt.

A két nagyhatalom kiegyenlített erőivel nem bírt egymással, de azt el tudták érni, hogy támogatást szerezzenek és ezáltal az országban maradhassanak. Ennek következményeképp Magyarország a két birodalom ütközőzónájává vált és másfél évszázadra hadszíntérré változott. 1533-ban a két szemben álló fél szerződést kötött, ebben Ferdinánd elismerte, hogy a szultán átadta Szapolyainak az ország nagy részét, cserébe Szulejmán elismerte, hogy a nyugati területek felett Ferdinánd uralkodik. I. Ferdinánd és János király 1538-ban Váradon békét kötöttek és kölcsönösen elismerték egymás királyságát. János király halála után az egyezség értelmében az egész ország Ferdinándra vagy utódaira száll. János utódai számára a Szepességet és hercegi rangot biztosított az okmány. Azonban mikor Szapolyainak fia született Jagelló Izabellával kötött házasságából, átértékelte az egyezséget.

János király 1540-ben, halálos ágyán megeskette híveit, Fráter Györgyöt és Török Bálintot, hogy pár hónapos fiát, János Zsigmondot trónra segítik. A nemesség nagy része Ferdinánd mellett állt, aki érvényesíteni akarta jogait, ezért Fráter György Szulejmántól kért segítséget. 1541-ben a szultán megérkezett seregeivel és Török Bálint hadaival  kiegészülve döntő vereséget mért Ferdinánd seregére. Mivel Szulejmán nem látta biztosítottnak hűbérese helyzetét a csecsemő trónörökössel, 1541. augusztus 29.-én megszállta Budát. Átvették a fővárosban az irányítást, Török Bálintot elhurcolták, Izabella és a csecsemő pedig Erdélyt és a Tiszántúlt kapta meg.

A török mellett álló nemességet megrendítette Buda elfoglalása. Fráter György kormányzott János Zsigmond és Izabella nevében és úgy gondolta csupán Ferdinánd seregeivel lehetne kiszorítani a törököt az országból. Megállapodott Ferdinánd követével és az 1541-es gyalui egyezmény értelmében Izabella és János Zsigmond kárpótlásért cserébe lemondott az országról és átadta a szent koronát. Ferdinánd pedig ígéretet tett Buda visszafoglalására és az ország védelmére. 1542-ben hadjáratot indított, azonban sikertelennek bizonyult. 1543-ban Szulejmán hadjáratot indított és a magyar várak sorra estek el, Buda körül pedig török várrendszer jött létre. 1547-ben öt évre békét kötöttek, 1551 nyarán pedig a gyalui egyezmény szerint átadták a keleti országrészt. Ferdinánd zsoldosai Castaldo vezetésével átvonultak Erdélybe, de csapatai követségnek soknak, hadseregnek kevésnek bizonyultak. Így Fráter Györgynek taktikáznia kellett a törökkel, emiatt pedig Castaldo bizalmatlanná vált és 1551 decemberében Alvincen, Ferdinánd beleegyezésével meggyilkoltatta a barátot.