T. 19. Szövetségi rendszerek kialakulása az I. világháború előtt, és a frontvonalak főbb jellemzői

Nemzetközi konfliktusok

Szövetségi rendszerek kialakulása az I. világháború előtt, és a frontvonalak főbb jellemzői

1879-ben az Osztrák Magyar Monarchia és Németország megkötötte a kettős szövetséget. Eszerint Oroszország támadása esetén katonailag támogatják egymást, egy német-francia háború esetén pedig a Monarchia semleges marad.
1882-ben Olaszország, majd 1883-ban Románia csatlakozott a szövetséghez.

1887-ben Németország és Oroszország kötött egy szerződést, melyben megállapodtak, hogy ha Oroszországot megtámadja a monarchia, Németország semleges marad, Oroszország pedig ugyan így jár el egy esetleges német-francia háború esetén.

Oroszország a Krími háború és a berlini kongresszus után India és Kína felé kezdett volna gyarmatosítani, ám ez angol és japán érdekszférákat is sértett. 1902-ben ezért létrejött egy angol-japán szövetség az oroszok ellen, amit kívülről az USA is támogatott, mert ez akadályozta az orosz térhódítást a Csendes-óceánon.
1904-ben a japánok hadüzenet nélkül megtámadták a Port Arthuri orosz flottát. A japán-orosz háború 1904 és 1905 között zajlott, s végül Japán győzelmével zárult. A japán győzelem oka a fejlett hadseregen kívül az angol támogatás és a rossz orosz közlekedési viszonyok voltak. Port Arthur és Mandzsúria japán kézre kerültek; Oroszország kiszorult Kínából.
A vereség hatására Oroszország felszínre kerültek a belső problémák.

Franciaország meghátrált a gyarmati politikában Anglia előtt, 1899-ben megkötötték a Szudáni egyezményt, melyben felosztották Afrikát. A britek tartottak a németek gyarmatosítási szándékaitól, az erős gazdasági fejlődésüktől, valamint a német flottaépítés mértékétől. A németek célja a Közel-Keleten a török hadsereg-fejlesztés támogatása, amiért cserébe piaci érdekeket vártak. A másik céljuk a Perzsa-öbölhöz való kijutás volt, amit egy Berlin - Konstantinápoly - Bagdad vasútvonallal szerettek volna megvalósítani. Ezen célkitűzések akadályozása miatt Anglia elfoglalja Kuvaitot, majd 1904-ben megkötik a franciákkal az Entente Cordiale-t, azaz a ’Szívélyes megegyezést’, melyben Anglia lemondott Marokkóról Franciaország javára, Franciaország pedig átengedte Egyiptomot az angoloknak. 1905-ben az I. Marokkói válság alkalmával II. Vilmos Tanger városában biztosította a marokkói szultánt a szuverenitásukról, ezzel provokálva a franciákat. 1906-ban az algésirasi kongresszuson az angolok kiálltak a franciák mellett, ami által nőtt a francia befolyás Marokkóban. Ezek után II. Vilmos csak háborúval tudott volna érvényesülni, amit akkor nem vállalt.

Az, hogy az oroszok elvesztették a japánok elleni háborút, az angolokra nem jelentett veszélyt, a gyarmati ellentéteket tisztázták, majd 1907-ben megkötötték a Perzsa egyezményt. Ez alapján Észak-Perzsia orosz, míg Dél-Perzsia angol fennhatóság alá került. Ezzel a szövetséggel létrejött az I. világháborúban majd az antantot alkotó tömb.

1908-ban az Osztrák Magyar Monarchia annektálta, azaz bekebelezte Bosznia Hercegovinát, amivel akadályozta Szerbia tengerre jutását. A szerbek tiltakoztak a lépés ellen, ám a németek a monarchiát támogatták, az oroszok pedig pártatlanok maradtak, így nem tehettek semmit. A monarchia és Oroszország előzőleg kötöttek egy megállapodást, melyben felosztották a Balkán területeit: nyugat a monarchiáé, kelet pedig az oroszoké lett. A nagyhatalmak megállították az oroszok birtokbavételét, a monarchiát viszont Németország támogatta.

1911-ben bekövetkezett a II. Marokkói válság: a franciák megszállták az országot, II. Vilmos Panther nevű hajóját Marokkóba küldte, végrehajtva a Párducugrás nevű műveletet.

A németek és az angolok szemben álltak egymással, mert az angolok nem voltak hajlandóak lemondani a világelső szerepéről, amit a németek akartak megszerezni.

1911-ben angol és francia jóváhagyással a török elleni háborúban az olaszok elfoglalták Tripolitániát és Líbia néven Olaszországhoz csatolták.

1912-ben zajlott az első balkáni háború. Szerbia, Montenegró, Görögország és Bulgária megkötötte a Balkáni szövetséget, és együttes erővel megtámadták Törökországot. A törökök Isztambul kivételével kiszorultak a Balkán területéről.

1913-ban a második balkáni háború a négy korábbi győztes közötti konfliktus miatt robbant ki: nem tudtak megegyezni, hogy Macedónia kié legyen. Törökország, Románia, Szerbia és Görögország szövetséget kötött Bulgária ellen. Bulgária szerette volna az első háború után a legnagyobb területeket. A győztesek területeket szereztek Bulgáriától. Szerbia Albániát akarja, ám ezt a monarchia nem engedte a tenger miatt, így Albánia végül független maradt.

Ezen történések alapján két nagy hatalmi tömb alakult ki az I. világháború kezdetére: a központi hatalmak: Németország és az Osztrák Magyar Monarchia; valamint az antant: Franciaország, Anglia és Oroszország.

A két tömb között a gyarmatok szítottak feszültségeket. Németország, gazdasági fejlődése folytán részt követelt magának a gyarmatokból, minimum a piac biztosítása miatt. Ennek a követelésnek az angolok és a franciák nem engedtek, utóbbiak elsősorban az Elzász és Lotaringia miatti reváns miatt.

Két balkáni ország, Bulgária és Szerbia között konfliktushelyzet alakult ki, és ez a két hatalmi tömböt állásfoglalásra sarkallta. Míg az antant Szerbia, addig a központi hatalmak Bulgária mellé álltak.

1908-ban az Osztrák Magyar Monarchia bekebelezte Bosznia Hercegovinát. 1914-ben az erődemonstráció és a bizalom kimutatása érdekében Ferenc Ferdinánd hadgyakorlatot tartott Szarajevóban. Azonban egy szerb nacionalista merényletet követett el Ferenc Ferdinánd és felesége ellen. A trónörökös halála ürügyet szolgáltatott a monarchiának Szerbia megtámadására. A monarchia július 28-án hadüzenetet küldött Szerbiának.

Ez sorozatos hadba lépést eredményezett a legtöbb európai ország részéről. Oroszország belépett a háborúba Szerbia mellett, Németország Oroszország ellen állt be. Belép Anglia és Franciaország, Oroszország mellett. Olaszország és Románia azonban kimaradtak.

A német elképzelések szerint az orosz csapatok lassú mozgósítása alatt egy hat-hetes villámháborúban megverhetik Franciaországot, így elkerülvén a két fronton vívott háborút. A lassú orosz mozgósítás mellett számítottak arra, hogy a franciák elleni gyors győzelemmel Nagy Britanniát kihagyhatják a háborúból.

A háború legfontosabb frontja a nyugati front volt. Itt a Schlieffen-terv alapján készültek a németek a támadásra. A terv lényege a villámháború volt, kidolgozója a századfordulókor működő vezérkari főnök, Schlieffen volt. A terv szerint a németek lerohanják a semleges Belgiumot, és a francia főerőket megkerülve mélyen betörnek az országba. Belgium lerohanása miatt azonban Nagy Britannia hadba lépett, és angol segítséggel a franciák Párizs előtt, a Marne folyónál visszaverték a német támadást. Ezután ’versenyt futottak’ a tengerhez: észak felőli átkaroló hadműveletekkel próbálkoztak, sikertelenül. Állóháború alakult ki, a csapatok beásták magukat, kialakultak a lövészárok-rendszerek, a villámháborús tervek összeomlottak.

A háborút keleti fronton is vívták. A keleti fronton a németek számításainak ellentmondva az oroszok gyorsan mozgósítottak. A németeket ez felkészületlenül érte – még nem nyerték meg a ’villámháborút’ a franciák ellen – ezért augusztusban kénytelenek voltak csapatokat átvezényelni a keleti frontra. Az oroszok közben betörtek Kelet-Poroszország és Galícia területére, azonban Hindenburg és Ludendorff sikeresen visszaszorította őket: Tannenbergnél és a Mazuri tavaknál német győzelem született.

1914 őszére a propaganda ellenére látszott az elhúzódó háború. A hadban álló felek új szövetségeseket hívtak háborúba. Az antant oldalán hadba lépett először Japán, majd Olaszország és Románia is; később, Oroszország kilépésekor helyére belépett az USA. A központi hatalmakhoz csatlakozott az Oszmán Birodalom, majd Bulgária.