A
kiegyezéshez vezető út és a kiegyezés
A nemzetközi
felháborodás 1850 nyarán véget vetett Haynau rémuralmának. Helyét Alexander von
Bach (1850-59) belügyminiszter neoabszolutista rendszere váltotta föl. Célja a
birodalmi egység megteremtése, Magyarország beolvasztása az Ausztria
vezetésével működő német egységbe. Ez azonban képtelen ötlet volt, a
soknemzetiségű Nagy - Németország az európai egyensúlyt azonnal felborította
volna. Gyengítette a magyar hatalmat és nyílt germanizálás kezdődött, mely
német nyelvű közigazgatásban, osztrák adó - és jogrendszerben nyilvánult meg.
Állandó volt a feszültség az állampolgárok és az államapparátus között. A
magyar vezetőréteg a nyílt ellenállást, a köznemesség a passzív ellenállást
választotta. A helyzet Bach menesztése után sem javult.
1851-ben Kossuth
megírta a küthayai alkotmány-tervezetet, melyben kimondta , hogy a
nemzetiségeknek kollektív jogokat kell biztosítani. 1862-ben nyilvánosságra
került a dunai konföderációs terv, melyben Kossuth leírta a szabadságharc 2
problémáját: A nagyhatalmak csak az európai erőegyensúlyra törekedtek,
Magyarország pedig nem volt elég erős az oroszok ellen; Valamint a magyar
területeken lévő folyamatos nemzetiségi ellentétek is gyengítették a
magyarokat. Terve a volt, hogy a térség államai alkossanak egy szövetségi
államot, mely pótolhatja a Habsburg Birodalmat Európában. Tagjaiként pedig a
magyarokat, szerbeket, horvátokat, románokat és Erdélyt nevezte meg. Kossuth
szerint a nemzetiségi kérdésre megoldást jelenthetne az erdélyi és horvát
különállás elismerése, illetve engedélyezni a közösségeknek, megyéknek nemzeti
alapú önkormányzat szervezését. A magyar vezetőréteg elutasította, mert a
nemzeti szuverenitás, az ország egysége és a magyar vezetői szerep sérült
volna. A románok és a szerbek is elutasították, mivel nemzeti államban
gondolkodtak.
Az 1861-es
országgyűlésen két különböző módon utasították el a februári pátenst, a
tartományi és birodalmi gyűlés rendszerét. Deák és a felirati párt feliratban
utasította vissza. Ebben kifejezték tárgyalási szándékukat
'48 alapján,
mivel a passzív rezisztencia kimerítő, hajlandóak voltak engedményekre.
Emellett Ferenc Józsefet elismerték uralkodónak. Ezzel szemben Teleki László és
a határozati párt nem ismerte el Ferenc Józsefet, mivel élt bennük a Kossuth
kultusz. Idegen önkényuralmi rendszerrel nem akartak tárgyalni, tüntetéseket
szerveztek. Bár a határozatiak voltak többségben, Teleki öngyilkossága után
mégis a feliratiak győztek, minek következtében Ferenc József az országgyűlést
feloszlatta, az alkotmányos intézményeket felszámolta. Ezzel megkezdődött egy
ideiglenes állapot, az ún. provizórium kora.
1861-65-ig a
provizórium alatt az államminiszter Schmerling, az erőszakmentes abszolutista
irányítás híve volt. A 60-as évek a megegyezés keresését jelentik. Ferenc
József látta, hogy az olasz és német egységmozgalmakkal szemben tehetetlen, a
Habsburgok kezdtek külpolitikailag elszigetelődni. A nagyhatalmi státusz
megőrzésének érdekében szilárd belső viszonyokra törekedtek. Deák és köre
nehezen viselte a passzív ellenállást, valamint úgy gondolták, két ilyen
nagyhatalom, az oroszok és németek között veszélyes helyzet alakulhat ki
Magyarország számára. Minél előbb meg akartak egyezni a nemzetiségekkel. A
kompromisszum keresést két szempont vezérelte: Egyrészt maradjon meg a
birodalmi egység, másrészt a magyar függetlenség érvényesüljön a birodalmon
belül.
A konzervatívok
kezdték kidolgozni az alapjait gr. Apponyi György vezetésével. Az alkotmányos
felügyeletet két független törvényhozás által választott delegáció végezze a
közös külügy, hadügy, pénzügy felett. Ferenc József ezt elutasította, de még
mindig megegyezésre törekedett.
1865-ben
megjelent a Pesti Naplóban Deák húsvéti cikke, mely szerint, ha a magyar
alkotmányosság visszaáll, akkor a magyarok törvényes keretek között hajlandóak
’48-ból engedni a hadügy, pénzügy, külügy terén. Ennek hatására Ferenc József
menesztette Schmerlinget és így decemberben összehívták az országgyűlést. A
konzervatívok voltak többségben Deák vezetésével; a határozati párt két részre
szakadt, a mérsékeltekre (bal-közép), és a radikálisokra (szélső bal).
Bizottság alakult a közös ügyek tárgyalására.
1866-ban
Ausztria vereséget szenvedett Königgrätz-nél a poroszoktól, de Deák nem
használta ki az uralkodó szorult helyzetét, hisz így az osztrákoknak is
szükségszerűvé vált a kiegyezés. Az osztrák kormány élére Beust került, a
tárgyalások felgyorsultak, mivel célja a kiegyezés volt a birodalom
stabilizálásának érdekében. Ferenc József visszaállította az alkotmányosságot; megegyeztek
a közös ügyekben. 1867-ben létrejött a kiegyezés, melyet az országgyűlés
elfogadott. Februárban Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki Andrássy
Gyulát; majd júniusban Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták a Mátyás
templomban.
A Kassandra levél
Kossuth nyílt levele volt Deákhoz, melyben a kiegyezésről mond elutasító
véleményt. Úgy gondolta, hogy jogvisszaszerzés helyett a feladást választották,
Magyarország hozzácsatolta magát egy haldokló birodalomhoz. Deák válaszában
hárította felelősségét, hiszen az országgyűlés szavazott, nem ő a hibás.
A kiegyezés
értelmében 1867-ben létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, egy két központú
dualista állam. Összekötötte Ausztriát és Magyarországot a közös uralkodó és a
közös ügyek (had-, kül-, pénz-). Ez utóbbiak felügyeletét az osztrák és a
magyar törvényhozás által választott 60-60 fős delegáció végezte, melyek külön
döntöttek. Véleménykülönbség esetén az uralkodó döntött. Magyarország teljes
önállósággal rendelkezett a közös ügyeken kívül. A magyar kormány az
országgyűlésnek volt felelős, mely műveltségi cenzus alapján működött. Az
alkotmányosság a megyei és városi önkormányzatok visszaállításában valósult
meg. Magyarország és Erdély egyesült, magyar irányítással. A magyar államforma
alkotmányos monarchia lett. Ferenc József kezében volt a hadsereg (KUK –
Kaiserlich und Königlich = császári és királyi); ő nevezte ki a
miniszterelnököt is. A jóváhagyása szükséges volt új törvények hozásához, ezért
a magyar kormány minden javaslatát az országgyűlési tárgyalás előtt
jóváhagyatta az uralkodóval. A magyar országgyűlés az adó-és
újoncmegszavazásban vett részt. Bár nem jött létre teljes függetlenség, a
magyar vezetőréteg elvárásai, a területi egység, védelem a nagyhatalmak ellen
és országon belüli magyar vezetés megvalósultak.
A kiegyezés nem
csupán politikai, gazdasági változást is hozott. Kvótát (arányt) állapítottak
meg a közös ügyek rendezésére, melyet 10 évre kötöttek. Lejárta után
újratárgyalással dönthettek a változtatás vagy hosszabbítás mellett. A gazdasági
fejlettség és a lakosság figyelembe vételével állapították meg az arányokat,
Ausztria számára 70%-ot, míg Magyarországnak 30%-ot. Ez méltányos volt a
magyarokra nézve, ezért azonos arányban a magyarok átvállalták az osztrák
államadósság egy részét. Egységes piac kialakítása volt a cél, ezért
vámszövetség jött létre, közös valutát használtak, a koronát. Szabad tőke és
munkaerő áramlás, összehangolt adórendszer, mértékrendszer, közlekedési (vasút)
és hírközlési (posta) rendszer segítette az egységes piac létrejöttét, mely
esélyt adott a gazdasági fejlődésre. A védvám rendszer a
birodalom körül
védelmet nyújtott a magyar agrár termékeknek.
A horvátok célja
personal unio létrejötte volt a magyarokkal függetlenségük elismerésének
érdekében. Területek (pl.:Muraköz, Fiume) átadását követelték. A magyarok
ehelyett csupán tartományi különállásukat ismerték el. 1868-ban megtörtént a
horvát kiegyezés, melynek során a horvátot elismerték politikai nemzetnek,
valamint önállóságot adtak nekik belügyekben (közigazgatás, oktatás,
igazságszolgáltatás). Élén a bán állt, akit a magyar miniszterelnök javasolt,
de az uralkodó nevezte ki. A horvát lett a hivatalos nyelvük. Parlamentjük a
szabor, melyből 42 képviselő a magyar országgyűléshez tartozott. Szlavóniát és
a Határőrvidék területét átcsatolták hozzájuk. A horvátok nem voltak
elégedettek ezzel, mert ők Ausztriával és Magyarországgal egyenrangúak akartak
lenni. Kialakult egy horvát és cseh elképzelés, a trializmus, de ezt Ferenc
József elvetette a magyar vezetőréteg és az osztrák nagypolgárság miatt. A
lengyelek föderális berendezkedést akartak, de ez az oroszok miatt nem volt
elfogadható.
1868-ban a
nemzetiségi kérdés rendezése miatt törvényt hoztak, melynek elfogadtatása
Eötvös József nevéhez fűződik. Egyéni szabadság alapján nemzetiségi jogokat
biztosítottak. Az alapelv a területi egység és a politikai nemzet megtartása
volt. Területi autonómia nem lehetett, így inkább széleskörű nyelvhasználatot
adtak az alsó és a középszintű oktatásban és igazságszolgáltatásban is. Vegyes
vidékeken a lakosság 20 %-át kellett elérnie a nemzetiségi csoportoknak, hogy
megkapják a nyelvhasználati jogot. Egyesületeket hoztak létre, pénzalapokat. A
nemzetiségek azonban nem elégedtek meg ennyivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése