T. 4. Középkori város Nyugat-Európában és középkori magyar városfejlődés

IV. Középkori város Nyugat-Európában és középkori magyar városfejlődés

Középkori városok

A városok kialakulása

A XI-XII. század fordulóján kb. 100 olyan település van, amit városnak lehet nevezni. A mezőgazdaság fejlődésének köszönhetően (megjelenik a nehézeke, szügyhám, két- és háromnyomásos rendszer) nő a felesleg, kibontakozik az árutermelés, az emberek szervezete ellenállóbbá válik a betegségekkel szemben, mivel rendszeresebben és jobb minőségű élelemhez jutnak. Európa lakossága az ezredfordulótól a XIII. század végéig közel kétszeresére nő (38 millióról 75 millióra). Többen költöznek városba, mert itt jobban el tudják adni az árut. A város közelében élő parasztok a város piacán könnyebben el tudják adni a felesleget. Kikötőknél, nagyobb útkereszteződésnél, valamint folyók átkelőhelyeinél jönnék létre városok a kedvező viszonyoknak köszönhetően. 1300-ra 3000 település nevezhető városnak.

A városi önkormányzat és társadalom

A város ura az volt, akinek a földje a városban volt. Ez általában a püspök volt. A városokban kommunákat (közösségeket), melyek eskü-szövetségek vagy eskü-közösségek voltak. Felesküdtek, hogy a földesúrral szemben megvédik érdeküket. Ezt vagy erőszakosan, vagy békésúton sikerült elérniük. Később önkormányzata lett a városoknak, a lakóit pedig polgároknak nevezték el. Ők voltak a polgárjoggal rendelkező felső réteg, a bírót, a plébánost és a városi tanács tagjait ők választották meg, egy összegben fizethették az adót a királynak, illetve személyes szabadságjoggal rendelkeztek. Egy év után a városba kerülő jobbágy felszabadult.

A társadalom legalsó rétege a plebs (városi szegények) volt, melybe koldusok, napszámosok, inasok tartoztak. A következő réteg a polgárság (tehát akiknek ingatlanjuk volt egy városban), felettük a patriciusok (nagykereskedők, a leggazdagabb polgárok) és a városi tanács tagjai álltak, legfelül pedig a polgármester állt.

Gildék és céhek

Először a kereskedők hoztak létre érdekvédelmi szervezeteket, a gildéket. Segítették egymást, a kereskedelmi utakat közösen szervezték, az özvegyeket, árvákat támogatták. A gildék önsegélyező szervezetek voltak.

A céhek a kézművesek érdekvédelmi szervezete, melyeket a XI. század végétől hoznak létre. Egy céhbe az egy mesterséget művelők tartoztak. Kontárnak hívták azt, aki nem tartozott egyik céhhez sem, így nem volt joga boltot nyitni. A céh célja volt megvédeni a tagokat a vetélytársaktól, illetve a belső versenytől. Meghatározták a minőséget, az árat, a munkaidőt, a bért. Ezzel a vásárlókat is védték. Korlátozták az iparűzők számát: csak annyi embert vettek fel, amennyi meg tudott élni a szakmájából. A csalást, hamisítást, reklámozást büntették. A céh vezetője és egyben a műhely tulajdonosa a céhmester volt, a céhlegények önállóan dolgoztak, az inasok a mester segédjei voltak.

Városok jellemzői

Lakosságuk 5-10 ezer fő között mozgott, városfallal vették körül, a városfalon kívül elővárosok voltak, szabálytalan alaprajzúak voltak, szűk, sötét utcákból álltak, a házak általában kőből épültek, de építettek fából is, ezeken a területeken többször pusztított tűzvész. A szűk és sötét sikátorokat az eredményezte, hogy a házak emeleteit jellemzően lépcsőzetesen előreugróra építették fel, végeredményként pedig a házak tetőzete olyan közel került egymáshoz, hogy a nap alig tudott bevilágítani köztük. Csatornázás ekkoriban még nem volt elterjedt, állatok is éltek a városokban, ezen tényezők pedig kedveztek a járványoknak.  A városokban többen haltak meg, mint születtek, a vidékről beköltözők próbálták ezt ellensúlyozni.

Távolsági kereskedelem

Brugge, Gent, és Köln voltak a legfontosabb kereskedelmi központok. Észak-Itáliában Velence, Firenze, Milánó, és Genova. Nyugat-Európában a legnagyobb város Párizs, Kelet-Európában Konstantinápoly. London már ekkor is jelentős volt. Ezek a városok a távolsági kereskedelem központjai voltak. Főként luxuscikkekkel kereskedtek, például fűszerek, selyem, bársony, illatszerek, ékszerek.

Középkori magyar városfejlődés

Városfejlődés az Anjou-korban

Folyók átkelőhelyeinél, tengerpartokon, eltérő földrajzi tájegységek találkozásánál jönnek létre városok, tehát olyan helyeken, ahol jelentős kereskedelmi tevékenység bonyolódik le. A főbb kereskedelmi útvonalakat külföldi kereskedőházak felügyelik (például délnémet). A városokat nagyrészt németek lakták (például Pozsony, Sopron Nagyszeben).

Két nagy várostípus jön létre:

1.       szabad királyi városok:

·         különböző kiváltságokkal kiemeli a földesurak befolyása alól

·         évi egy összegben csak a királynak törleszthették le az adót

·         önkormányzattal van kapcsolatban a kiváltság: saját bírót, városi tanács (szenátus) tagjait, polgármestert, plébánost választhattak

·         árumegállító jog

·         vásártartás joga

·         vámmentes kereskedelem joga

·         megkapják ugyanazokat a jogokat, mint a többi európai város

·         fallal vannak körülvéve (kötelező)

2.       mezővárosok (oppidum):

·         tipikus Közép-Európai település (egyébként még főleg Lengyelországra jellemző)

·         kereskedelmi útvonalaknál nagyra nőtt falvak

·         lakossága mezőgazdaságból él

·         nem tudnak kiszabadulni a földesúr függéséből

·         a földesúrnak járó adót évi egy összegben közösen fizetik be

·         bíró

·         nincsen városfal

·         ilyen például Debrecen, Szeged, Kecskemét, Cegléd