13. Klasszikus modernség, poétikai és műfaji sokszínűség Radnóti M. költészetében

Klasszikus modernség, poétikai és műfaji sokszínűség Radnóti M. költészetében

Klasszikus modernség:

Irányzatai: naturalizmus, impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, majd a 20. sz. elején az avantgárd. A modernség korszakának legelső szakasza, 1910-ig tartott.

Radnóti Miklós (eredeti nevén Glatter Miklós) 1909-ben született Budapesten, francia-magyar szakra járt Szegeden egyetemre. A klasszikus modernség képviselője. A Nyugat harmadik nemzetének lírikusa. Költészetét az avantgárd – elsősorban az expresszionista – öröksége és az újklasszicista verseszmény határozzák meg. Költői pályája két korszakra osztható. Az első korszakában főleg a Nyugat és az avantgárd irányzatok – ezen belül is főleg az expresszionizmus – hatottak rá. Ezek a versei szabadversek, tehát a versek kötetlen formájúak, szabályoktól mentesek és rímtelenek. A versek témái a természet, a szerelem és az élvezetek hajszolása. Az egyik ekkor kiadott verseskötete a Pogány köszöntő (1930), melynek címe is utal a tartalomra.
Második költői korszakában művein kezdett érződni az újklasszicizmus hatása. Egyre kevesebb szabadverset írt. Versei leegyszerűsödtek, kötöttebbé váltak formailag. Az első ilyen verseket tartalmazó kötete az Újhold. A kötet nyitó versének címe: Mint a bika. "Úgy éltem mostanáig, mint fiatal bika" - így indítja a verset. Ezt a hasonlatot bontja ki a rímtelen szabadvers három szakaszában: múlt, jelen és jövő időben.
A múlt gondtalan játék, csupa mozgás. A jelen viszont már a veszély érzékelésének pillanata, a mozdulatlanná dermedés, a tűnődés. A jövőt ennek a tűnődésnek az eredményeként rajzolja meg, nem jóslat ez, inkább következtetés.
A vers első két-két hosszú mondatában az enjambement érvényesül: a mondat és a sor közötti összhang megbomlik. Radnóti szándékosan töri szét a nyelvtani szerkezetet, hogy a gondolat gáttalan áradását vagy éppen megállását súlyosabbá tegye. A "mint a bika" hasonlatot az érzékletes képek, az alliteráló összhangzatok mintegy részeire bontják ("repedő levegővel"; "fű s föld fröccsen").
A hasonlatot a visszatekintés, a szembenézés és a következtetés fokozatain és a bika, őz farkas együttes szerepeltetésével bontja ki a költő. A vers allegorikusan fogalmazza meg a gyilkos erőszak, a menekülés és a mártíromság együttesét. A "farkascsorda" jelentése teljesen konkrét: az előretörő fasizmus. Az "őzek" jelentése általánosabb, a "bika" bukással terhes küzdelme a menekülésre vagy a megadásra utal.

A Járkálj csak, halálraítélt című műve az azonos című kötetben jelent meg 1936-ban. A cím biztató-keserű felszólítás. Radnóti egész költészetének jelmondata is lehetne. A versben  követendő magatartás megfogalmazása a közmondások szintjén érvényesül. A költemény az érzékletes képekben él, a félelem és a tisztaság is csak kijelentés. Amikor a rémülettől "púpos lett az út" és a bűntelenség úgy jelenik meg, mint "pöttömnyi gyermek Jézusok", akkor a fogalom egyéni lesz, élő és mélyreható.
A mártírsors érzése és vállalása Radnóti költészetében összefonódik az élet derűs élvezetének vágyával és annak megvalósításával. A szerelem, az otthon, a barátok, a kultúra gyönyörűségeit naplószerűen szólaltatta meg. A Pozsonyi úti lakásuk (Radnóti és Gyarmati Fanni lakása), a nyaranta bérelt istenhegyi ház kertje, a kirándulások és Párizs is megjelenik verseiben. Költeményeinek meghatározó kettőssége lett: öröm és fájdalom, vágy és félelem. 1939 nyarán voltak utoljára Párizsban - a második világháború kitörése miatt. E versében nem a kutatás, hanem a búcsú az elsődleges. Még egyszer szeretné összegyűjteni mindazt, ami számára kedves. A világ nyomására saját árvaságában is indokolva látja a közeledő pusztulást.

Radnóti szerelmes verseinek egyik alaprétege a boldogság. A Tétova óda című művében látjuk ezt leginkább. A költő a szerelemben biztonságot talált a világ támadásaival szemben. A boldogság és a biztonság köznapi jelentéktelenségek segítségével ölt alakot: a rendkívüli a nagyon is megszokottban jelenik meg. Ez magyarázza versének címét is. A "tétova" szokatlan és ellentétes jelző az óda mellett. A tétovaság bevallása a vers mások alaprétege.
A modern költő gyakori "fogása", hogy a versírást is beleírja a versbe. Elpanaszolja, hogy nem tud verset írni. A XX. századi költészetben a kifejezéssel való birkózás általánosabbá válik. A szavak elértéktelenedése az emberi kapcsolatok válságát is jelzi. A vers első része kozmikus éjszakai térben, a második már a lakás terében játszódik. Itt lelkesült tárgyak dicsérik szeretettel a nőt. A részletek megfigyelése jellemzi is ezt a szerelmet, megidézi a két ember meghitt együttlétének légkörét. A keresztrímek egyenletesen szövik a nyugodtan lüktető sorokat. Ragaszkodni a szavak eredeti jelentéséhez az erkölcsi helytállás mércéje is lett; Radnóti számára különösen. Ezért zárul a vers egy költői hitvallással - mely ebben a környezetben kicsit szokatlan:
"mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem és néhány hajcsomó"

Az Első ecloga Vergilius és Theokritosz hagyományait eleveníti fel. A Költő és a Pásztor párbeszédére épül. A Második ecloga általában hexameterekben írt költemény, mely a Pilóta (repülő) és a Költő dialógusára épül. A katonák lelki veszteségét és fájdalmát jeleníti meg. A Harmadik Ecloga voltaképp a költő monológja a Múzsához. A Negyedik eclogát 1943. március 15-én írta. Ekkor még van remény arra, hogy Magyarország elkerülje a háborút. A vers a Hang (optimista) és a Költő (pesszimista) párbeszédére épül. AQ pesszimizmus lesz a vers fő hangvétele, hangulata. A haláltudat és az életösztön viaskodik a költeményben. A meghatározó erő a béke- és a szabadságvágy. Az Ötödik eclogát 1943 novemberében Bálint György költő emlékére írta. A természeti kép az emberi érzést, a baráti gyöngédséget eleveníti meg. A Hatodik ecloga egy töredék.

A Hetedik ecloga a költő környezetének bemutatásával indul. Szemlélődik lassan, mindent leír pontosan. A „lírai hős” alaphelyzetét mutatja be, hogy cselekedni nem tud, mert rab. A szögesdrót, a tönkkerítés, az őrszem mind a bezártságot jelzi, szinte az olvasó köré csavarva azt. A vers a zord valóság, és az édes álomképek körül forog. A rabság ellen gyógyír a szabadság, és ezt a foglyok csak az álmaikban érezhetik át. Ott jelenik meg az áhított otthoni táj, a béke és nyugalom. A költő leírja, hogy ébren „jó hírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot/s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.” minden rab. Mikor álmodnak, akkor tulajdonképpen ezeket élik át Radnóti és a többi rab. Pontosan nem lehet eldönteni, hogy a „várja a véget” alatt ő a rabság végét, vagy az élet végét várja. Már születésekor találkozott a halállal (anyja és ikertestvére halála), és költészetében megjelent ez a téma, így nehéz eldönteni. A tudat mozgásának, az álmodásnak, az emlékezésnek és a közvetlen szemlélődés síkváltásai hozzák létre a költemény ellenpontozó szemléletét. Az idill és a pusztulás képeit vetíti ki. Amikor írja a verset, csak ő van ébren, nem jön az álom.

„Csak én ülök ébren,/féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod/íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert/nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.”
Az utolsó 4 sor a versben egy szerelmi vallomás a feleségéhez, Fannihoz, hisz neki írta a verset.

Ez a vers egy tökéletes rend, és emberi alkotóerő a pusztulás korában.

Az erőltetett menet (1944. Szept.) már a bori lágerben született. A költemény az életösztön, az élethez való ragaszkodás és a megszabadító halál hívása között vergődő ember drámai belső vitáját, drámai küzdelmét tárja elénk.

Tárgyszerű, objektív leírás és álomszerű, vallomásos idill szerves egysége ölt alakot a vers soraiban. E kettősség megnyilatkozik a versbeszédben is, amelyben váltakozik az E/2 és az E/1 személyű közlés. A költemény idő- és értékszembesítő, az erőletett menetelés jelene és a békés otthon múltba vesző emlékképsorozata áll szemben egymással. Ez az ellentét a hangnemben is érződik: idilli és elégikus hangulatok váltják egymást. A versnek határozott, arányos szerkezete van, amelyet a versmondatok tagolnak az egymásnak válaszoló, és vitába szálló gondolatok rendje szerint. Az első mondat a menetelést és a reményüket vesztett, de életükhöz mégis ragaszkodó rabok lelki állapotát jeleníti meg. Az otthon váró asszony elképzelt lehetősége ad nekik erőt a továbbhaladáshoz. Az egész első részt erős líraiság, esztétikai megformáltság jellemzi. Ellentétek, szokatlan jelzőhasználat: „vándorló fájdalomként”, „bölcsebb, szebb halál”, „perzselt szél”, alliterációk és asszociációkat felidéző kifejezések és képek: „hanyattfeküdt a házfal” vezetnek el az ünnepélyessé lassított, magasztos hangvételű mondatzáráshoz. A költemény első fele egyértelműen megadás, a halál melletti érvelés. Az egész részt erős ellentétek tarkítják: földre rogy/ fölkél, „mégis útnak indul”.

 A költemény második fele is érvelés: Az idill vágyának, reményének belső érveit sorakoztatja fel. A költő idézi az egykori otthon, béke emlékképeit: „régi hűs verandán/ a béke méhe zöngne …” Az idill egyes elemei visszautalnak a pusztulás látomásának mozzanataira, másrészt az egész idill feltételezett (napozna, zöngne, várna, írna). Az idill felidézése a visszatérés vágyát fejezi ki. A szép halálról már az első részben is szó esett, a másodikban pedig közvetlen van jelen: a döntés, a „fölkelek”, melynek kimondását emberi, baráti szótól várja a költő, s mely az élet folytatásának vágyát fejezi ki.

A költemény címe, formája, a sorok tördelése s az ennek nyomán kirajzolódó kép mind összhangban vannak egymással és együttesen járulnak hozzá a költemény döbbenetes hatásához: a kettészakított, zökkentett sorok mintha az elkínzott emberek roskadozó, meg-megbotló lépéseinek ritmusát idéznék.

Razglednicák
A szó magyarul képeslapot jelent, s versek Radnóti naplóversei közé sorolhatók. Dokumentumjellegük elsődleges: egy halálba tántorgó ember, egy kivételes érzékenységű és erkölcsű költő feljegyzései.
Az 1. razglednica pontos, külső helyrajzot ad a háborús világról: "út nyerítve hőköl és sörényes ég szalad". Amilyen zűrzavaros a külső világ, olyan nagy a költő belső rendje, a hitves alakja köré kristályosodó nyugalom képe is: a természet minden részletének megfigyelése, az angyal szerepeltetése korábbi verseit idézi.

A 2. razglednica az "erőltetett menet" egyik állomását rögzíti, és Radnóti idilli hangján szól. A második mondat a pásztorlánykával és a birkanyájjal olyan "felhőtlen" képet fest, amely a háborútól érintetlen, szinte időtlen derűt sugároz. De ilyen az első mondat is, amely ugyan égő házakról és kazlakról ad hírt, de mintha ez csak háttér lenne: ezt a riadt pórok nem értik. A 3. és 4. razglednicában már nem tűnik fel a szép halál képe. A harmónia végleg megbomlik, az esetlenség, a rímhiány, a megbicsaklás elemei uralkodnak. "Itt Radnótinak sikerült a valóságot, utolsó napjainak kegyetlen, valószínűtlenül embertelen valóságát minden irodalmiságon túl közvetlen közelünkbe hozni." /Tornai József költő/
A 3. razglednica első két sora nem rímel, és az alliterációk is félelmetesek - egyik sem hangzik "szépen", a förtelmes jelző melletti halál nem hívogató, szó hangalakja is elveszti dallamosságát.
Az utolsó, negyedik razglednica aszimmetrikus: a vers talán nyolcsoros nagystrófának indul. Az első négy sor után a megkezdett A B A B képlet háromsoros C C C szerkezetre változik a szakasz második felében. Csonka marad a strófa, de nemcsak hiányzik a nyolcadik sor - az utolsó mondat is tompa, esetlen, s már az első rím is döccen: teste; te is. A gondolatjelek meg-megtördelik, darabossá teszik a verset, a német idegensége végleg kirepít a "varázslatos" költészet bűvköréből.
A 4. razglednicában szereplő német mondathoz történet kapcsolódik. Radnótival együtt menetelt Lorsi Miklós hegedűművész, akit október 6-án ölt meg az egyik SS katona, miután elvette hegedűjét. Az első lövés nem ölte meg a művészt, ekkor hangzott fel a "Der sprigt noch auf" (Ez még felkel), s dördült el a második lövés. Lorsi hegedűjének elpattant húrját idézi a razglednica második sora.
Radnóti testileg leromlott állapotban menetel, lába csupa seb. 1944. november 8-án szekérre ülhet, de a győri kórházak nem veszik át a sebesülteket, nincs hely sehol. Abda község határában két osztrák SS katona segítségével gödröt ásatnak és agyonlövik a foglyokat: Radnóti Miklóst és 21 társát. A tömegsír feltárása után, 1946. augusztus 14-én temetik el a költőt a Kerepesi temetőben. 1946-ban jelent meg a háborús évek termése Tajtékos ég címmel, 1948-ban pedig napvilágot látott Radnóti gyűjteményes kötete.