Örkény István - Tóték

Örkény István (1912-1979) - Tóték

Örkény István a II. világháborút követő évtizedekben alkotott. A II. világháború utáni vereség sokkoló hatású volt a hatalmas emberveszteséggel és a fasizmus tudatos emberirtásával. A Szovjetunió mindenárom bolsevik típusú államot akart létrehozni nálunk is, ez rányomta bélyegét a művelődésre, a szellemi életre. Az 1956-os forradalom rövid időszakának kivételével egészen a hatvanas évek közepéig a proletárdiktatúra érvényesült. Ideológiai ellenségnek bizonyult minden ami nem marxista. De minden korlátozás ellenére hatottak a nacionalista, polgári, vallási, népi, kispolgári nézetek a hazai szellemi életre. Fejlődött az iskolarendszer, a könyvkiadás, a könyvtárak, színházak, rádiózás, melyek segítették a művelődést.

Az irodalomban előírták milyen témákról lehet írni, az írókat és könyveket a támogat-tűr-tilt hármasba sorolták. Örkény István is csak 1957-ig publikálhatott, majd 1962-ig várnia kellett.

Nemcsak a korszakra, de Örkény műveire is jellemző a groteszk. Ez egy összetett esztétikai fogalom, világa zárt és benne minden lehetséges, reális és irreális; látszat és való egymásba játszanak át. Gyakran ábrázol visszataszító, torz elemeket. Össze nem ilőő elemeket társít egymáshoz, ezzel nyugtalanító érzést keltve a befogadóban. Életrehívója az elidegenedettség, belőle következik a szorongás, a félelem, a kétségbeesés látomásos megjelenítése. A groteszk nem válaszokat, as, hanem kérdez és ezáltal új gondolatok jönnek létre, az embert elmélkedésre, valóságának megkérdőjelezésére ösztönzi. Megjelenítésének lényegi eszköze a szerkezet, a mű elemeinek egymáshoz való viszonya. Az össze nem illő elemek társítása a groteszkben nem oldódik fel, időtlenné emelődik, s bizarrságának megfelelő világszemléletet fejez ki.
A groteszk közeli rokona az abszurd, kiegészítik egymást. Az abszurd mű az ember személyes sorsának kilátástalanságáról, az élet értelmének általános kérdéseiről szól.
Örkény művei elsősorban groteszkek, a világ ellentmondásait mutatják be. Rámutatnak a kommunikáció képtelenségére, a személyiség korlátozottságára.

Örkény István 1964. január 22-én megállapodást kötött a Hunnia filmstúdióval a Lángoló víz (Pókék) című filmnovella elkészítésére. A cég azonban visszautasította az elkészült művet. A cím Tótékra változott és filmforgatókönyvként készült el. 1966-ban jelent meg a Kortárs című irodalmi lapban. Kazimir Károly színházi rendező egy színházi változatot kért az írótól. A Tótékat 1967. február 24-én mutatták be a Thália színházban, mely színháztörténeti eseménynek bizonyult.

Cselekménye röviden összefoglalható. A Tótékban három családtagnak kell áldozatot hoznia a negyedikért, aki az orosz fronton harcol, és a fiú felettesét, az idegbeteg őrnagyot kell elszállásolniuk két hétre, aki átlépi az emberi tűrőképesség határait.
A mű a II. világháború idején, 1942-ben játszódik Mátraszentannán. A családfő Tót Lajos tűzoltóparancsnok, fia a fronton harcoló Tót Gyula, a felesége Mariska és lányuk Ágika alkotja a családot. Tót Lajos kötelességtudó, vasutasból lett tűzoltó. Elismert tagja a település közösségének és családja is felnéz rá. Munkáját pontosan végzi és mindenkinek segít. A családfő áll a középpontban, ő az aki legjobban szenved a változásoktól. A két nő a nagy cél érdekében a végsőkig alkalmazkodik. Az őrnagy érkezése és szokatlan életmódja, gondolkodása felborítja megszokott, idilli életüket. A műben a két, a történetet és Tóték életét nagyban meghatározó szereplő közös vonása különcségük és, hogy jelenlegi helyzetüket a háborúnak köszönhetik. Az őrnagy a háború miatt lett zavart, idegei nem bírták a szolgálat feszültségét. A postás Gyuri atyus születése óta gyengeelméjű és éppen a háborúnak köszönheti, hogy postás lett, hiszen a korábbi postás elment katonának. Teljes mértékben meg akar felelni az elvárásoknak, a neki szimpatikus embereknek csak jó, a többieknek rossz híreket visz. Groteszk karakter már amiatt is, hogy ezt a munkakört betöltheti és ő dönthet ezáltal arról, hogy ki milyen hírekről értesüljön.

Örkény a háborút mint élete sorsdöntő eseményét legteljesebben a Tótékban tudta megragadni, pedig a fő cselekménysík nem a fronton, hanem a hátországban játszódik. Örkény írói világában a magyarság sorsa, léthelyzete, magatartása központi kérdéskör. A mű a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe, van olyan értelmezés is mely szerint Tót úr és az Őrnagy egyetlen lehetséges személyiség kétféle tulajdonságcsoportja. Mindenkiben megvan a hatalmaskodásra és a kiszolgáltatottságra való hajlam, képesség. A zsarnok csak az áldozat-szerepet elfogadók révén válhat zsarnokká.
Tóték környezete már az őrnagy érkezése előtt is felfordult világ, ahol gyakoriak a foglalkozáscserék: az ügyvéd gödörtisztítóvá, Tót Gyula tanító katonává vált. Az ide érkező őrnagy már teljesen deformálódott személyiség. Eredetileg maga is áldozat, magatartása azt példázza, hogy hova vezet a szolgalelkű alkalmazkodóképesség. Bár az őrnagy a Tót családhoz pihenni érkezik, képtelen alkalmazkodni a civil élethez, nem tudja visszanyerni eredeti állapotát.

Az őrnagy a háború hírnöke, az értelmetlen agressziót testesíti meg. Manipulálja az embereket tekintélyével. Személye diszharmóniát tükröz; Tót menekülni akar előle, Mariska víziókat lát fiáról, Ágika beleszeret az őrnagyba. Tót viselkedésében infantilis jegyek jelennek meg, folyton el akar bújni; durcásan, gyerekesen áll ellen az őrnagynak, de igazából csak a mű végén mer fellázadni. Bár Gyula közvetlenül nem jelenik meg a történetben, mégis annak fontos része.

A frontot idézi Tót Gyula története amit csupán levelekből, sürgönyökből, leltárból ismerhetünk meg. A frontot és a hátországot a műben a postás kapcsolja össze, ő dönt arról, mennyiben befolyásolja egymást a kettő. Tót úr részére csak jó hareket továbbít, így Gyula halálhíre nem jut el a családhoz. A közönség tudja, hogy a Tót család önfeláldozása értelmét vesztette, maguk a szereplők azonban nincsenek ezzel tisztában.

Ahogy Tót megtörik, úgy adja fel egyéniségét is. Először csak legelemibb szokásairól kell lemondania, a dobozolásba való kényszerű bekapcsolódása azonban  már akaratának feladását is érinti. Korábban a falusi közösségben és családjában hatalma volt, ezért elképzelhetetlen volt számára, hogy részt vegyen a dobozolásban. Mikor az őrnagy már arra próbálja rávenni, hogy dobozolás közben ne is gondolkodjon, megszökik, mert ellenállásra képtelen, a kivárás pedig nem hozott eredményt. Ahogy elmegy az Őrnagy, Tóték rögtön mindent visszaállítanak korábbi helyére, hiszen régi életüket akarják folytatni. Azonban az Őrnagy visszatér és Tót úr már nem hajlandó behódolni és tűrni a megaláltatást, ezért végez vele. Eszköze a margóvágó, az Őrnagyot rögeszméjének tárgyával likvidálja.

A mű különböző feldolgozásai, a kisregény, a színház és a film a lényegesebb szempontokból egyezik, de kisebb eltérések megfigyelhetőek. A dobozolás művelete minden megvalósításban monoton folyamat, értelmetlen. Sziszüphosz mítoszát idézi, melyben a szereplő egy verem aljáról görgeti felfelé a követ a verem falán, de az egy idő után mindig visszagurul. Azonban újra és újra nekiáll és sosem sikerül elérnie célját. A színházi feldolgozásban a margóvágó hangsúlyos szerepet kap, gépies, ütemes mozgást jlenít meg, melyhez nincs szükség gondolkodásra. Csupán az idő múlik, de semmi érdemleges nem történik a munka hatására. A filmben a dobozolás közben az arcokat közelről mutatják, mely bemutatja hogyan viszonyulnak ehhez a munkához. A rengeteg dobozt a kertbe hordják, labirintust kialakítva. Az útvesztőben az ember elvész, sem önmagát sem a többi embert nem képes megtalálni. Mikor a dobozoknak már a kertben sincs hely, talicskával hordják le a folyóhoz, hogy kidobják őket. Ezen jelenetek még egy kérdést felvetnek, hogy a háború alatt honnan volt ennyi felesleges papír.

Hangsúlyos még a csipogójelenet, a filmben és a színházban az őrnagy csipogót tesz Tót úr szájába, míg a kisregényben elemlámpát. Ezzel a mozzanattal sem az asztal alá bújó családfő, sem Mariska és Ágika nem értenek egyet. Tót végül mégis megadja magát, lemondva büszkeségéről.

A budijelenetben az Őrnagy és Tót úr ellentétes személyiséggel egy kis helyen van összezárva. A színházban hintázással ábárzolták, a filmen és könyvben pedig Tót úgy érzi nincs már hová menekülni, ezért az utolsó lehetséges helyre, a budiba vonul vissza. Úgy érvel, más nem fér be oda, a bogarak megnyugtatóan zümmögnek és olyan érzés mintha anyja ölében ringatná. Mikor az őrnagy beül mellé, egyetért vele.

Az Őrnagy elutazása után minden újra normális. Gyula halálára a kisregényben Tót rossz álma utal, a drámában az anyuka kiáltja fia nevét.

A kisregény eseménysort mutat be, a dráma groteszk tragikomédiát.

Az őrnagy a háború hírnöke, az értelmetlen agressziót testesíti meg. Manipulálja az embereket tekintélyével. Személye diszharmóniát tükröz; Tót menekülni akar előle, Mariska víziókat lát fiáról, Ágika beleszeret az őrnagyba. Tót viselkedésében infantilis jegyek jelennek meg, folyton el akar bújni; durcásan, gyerekesen áll ellen az őrnagynak, de igazából csak a mű végén mer fellázadni. Bár Gyula közvetlenül nem jelenik meg a történetben, mégis annak fontos része.