T. 5. Magyarország társadalmi helyzete a XIX-XX. század fordulóján és a nemzetiségi helyzet

Népesség, település

Magyarország társadalmi helyzete a XIX-XX. század fordulóján és a nemzetiségi helyzet

Magyarország dualizmus kori társadalomszerkezete a torlódó társadalom képét mutatta. Ez azt jelenti, hogy a régi, feudális társadalom mellett kialakulóban volt az új, kapitalista viszonyokat leképező társadalmi berendezés. Ez annak volt köszönhető, hogy a városiasodás, a társadalom szerkezetének átalakulása és a polgárosodás késve, és gyorsan bontakozott ki Magyarországon, eközben a régi társadalomszerkezet megmaradt. Ebben a korszakban Budapest fejlődött, azonban a vidéki területeken az átalakulás nem látszik. A régi, rendi jellegű mezőgazdasági társadalom együtt élt az új, ipari tőkés társadalommal. A polgári értékrend és a nemesi szemlélet is együtt él, azonban hatással lesznek egymásra – a nemesség polgárosul, a polgári társadalom számára a nemesi életmód minta lesz. Például a nemesi dzsentri réteg kénytelen polgári állást vállalni, azonban nemesi szemléletmódjukat megőrzik.
A hatalom két részre oszlik: a politikai hatalom az arisztokrácia és a nemesi nagybirtokosok kezében van. Ekkor a nagybirtokok alatt kapitalista nagyüzemeket értünk, melyeket szakemberek vezetnek, és amelyek alapja a korszerűen felszerelt földbirtok. A korszerűséget segíti az úgynevezett hitbizományi rendszer, mely a földeket kivonja a birtokforgalomból: az uralkodó által hitbizománynak nyilvánított földeket nem lehet eladni, és akadályozva van azok aprózódása is. Az arisztokraták tőkével rendelkeznek, melyeknek elsősorban kereskedelmi szerepe van. az arisztokraták állami vezető tisztségeket töltenek be, például pénzintézeti igazgatók. Műveltek voltak, életvitelük minta a nagypolgároknak és a birtokos nemességnek. Zárt, elkülönülő osztályt alkotnak, csoportjuk közel 2000 családból áll. Egy család több mint 100 hold földet birtokol, a 2000 család birtokai összesen a magyar földek 13-át teszik ki. A gazdasági hatalom a pénzarisztokraták kezében van. Szűk rétegük 800-1000 családból állt. Elsősorban zsidó és német származásúak voltak, és terménykereskedelemből gazdagodtak meg. Ők vezették a bankokat, és ipari tevékenységeket folytattak. A nemesség nem kereskedett, nem alapított ipari vállalatokat, ezért a felemelkedés lehetősége adott számukra. Gazdasági erejük egyre növekszik, a politikába viszont nem szólnak bele, csak közvetve, kapcsolataik révén képviseltetik érdekeiket.
A középosztály sem volt egységes. Alkotói az úri középosztály, azaz a dzsentrik, és a polgári középosztály. A dzsentrik anyagilag független nemesi származású középbirtokosok voltak. 200 és 1000 hold közötti földbirtokkal rendelkeztek. Gazdálkodást vezettek, azonban birtokaik rosszul jövedelmeznek, eladósodnak, így birtokaik nagy részét elvesztik. Rossz jövedelmük oka, hogy passzív ellenállást folytattak, a jobbágyfelszabadítás utáni kártérítéseket nem kapják meg, valamint tőkehiány lép fel. Ezek után állami, megyei tisztségeket töltenek be, ami miatt a városokba költöznek. A századfordulótól értelmiségi pályákon is jelen vannak, mint például az orvos, az ügyvéd vagy a tanár. A polgári életmódot nem veszik át, a pazarló életmód miatt hamarosan pénzhiány jelentkezik. A polgári középosztály egy eredetileg vékony réteg volt, amit német városlakók alkottak. Azonban az ipari forradalom utáni migráció miatt a városlakók száma nőni kezdett. Az eredeti német polgárság egybeolvadt a magyar és nemzetiségi népességgel, ami a városba áramlik. Belőlük jött létre a polgári középréteg. Közöttük voltak gazdag kereskedők, tisztviselők, bevándorolt értelmiségiek, tanulás útján feltörekvő parasztok, valamint az oktatásban és az egészségügyben dolgozók. Ez a réteg biztosította az átjárhatóságot az agrár és az ipari társadalom között.
A kispolgársághoz tartoztak a kisiparosok és a kiskereskedők. Voltak közöttük kétkezi munkások, szakmunkások és ide sorolták az állami alkalmazottakat: a csendőröket, postásokat és altiszteket.
A társadalom legnépesebb csoportja a parasztság volt. A jobbágyfelszabadítás után a telki állomány arányában jutottak földhöz. Ez alapján megkülönböztetünk gazdag parasztságot, középparasztságot, szegény és földtelen parasztságot. A gazdag parasztság tagjai irányítják a falvakat. Földtulajdonuk 50 és 200 hold között mozog, földjeiken földtelenparasztokat, napszámosokat és bérmunkásokat alkalmaznak amellett, hogy ők is dolgoznak rajta. A középparasztság 10-50 hold földterülettel rendelkezett, amit saját művelt. A szegényparasztság 1-10 holdnyi földjéből nem tudott megélni, ezért bérmunkát kellett, hogy vállaljanak. Mivel így rengeteg bérmunkás volt, a béreik alacsonyak voltak. A parasztság legnagyobb része a földnélküli agrár-proletárok csoportjába tartozott. Ők mezőgazdasági bérmunkákat vállaltak, kubikusként városi építkezéseken dolgoztak, középítkezéseken dolgoztak: vasutat építettek, folyót szabályoztak. Teljesen kiszolgáltatottságban éltek, mert a népességnövekedés miatt kevés munkalehetőség adódott számukra, és azok is többnyire időszakos munkák voltak. A parasztsághoz sorolták még a nagybirtokokon élő uradalmi cselédeket is, akik családjukkal együtt éltek a birtokokon. Ők végezték a házimunkát, ők voltak a juhászok, de aratáskor a földeken is dolgoztak.
 Létrejött egy gyorsan növekvő csoport, a gyári munkásság. Legtöbbjük Ausztriából vándorolt be, mert itt a szaktudásukat megfizették. Kispolgári szinten éltek, és ők voltak a munkásszervezetek vezetői. A munkássághoz tartoztak még a szakképzetlen segédmunkások, akik igen alacsony bérért dolgoztak.

Az 1880-as években jelentkezik Magyarországon a demográfiai robbanás, melynek következtében a magyar népesség az I. világháborúig harmadával emelkedik. Ennek oka, az életkörülmények, valamint a higiéniai és egészségügyi viszonyok javulása. A fejlődés mértéke vidékenként eltérő: a népességnövekedés a fejlett vidékeken, a Dunántúlon a legmagasabb, a fejletlenebb régiókban, mint Erdély, csak később jelentkezik.
A népességnövekedés miatt a falvak nem tudják eltartani a növekvő lakosságot, ezért elindul egy belső migráció, melynek célja a városok lesznek, elsősorban Budapest. Miután a városok sem tudják befogadni a beáramló népességet, az 1890-es években elindul egy kivándorlási hullám. Ennek következményeképp az országból – elsősorban a kedvezőtlen mezőgazdasági területekről, a Felvidékről és Kárpátaljáról – 1,5 millió ember vándorol ki Amerikába. Ezzel együtt egy bevándorlás is kezdetét veszi: nyugatról 100 ezer német és cseh szakmunkás érkezik, mert a fejlődő magyar ipar igényli a szakmunkásokat. A szakmunkások mellett Kelet-Galíciából több 100 ezer zsidó is bevándorol az üldöztetés miatt.

A XIX. század második felében a magyarság számaránya nem csökken tovább, hanem a népességen belül gyorsuló ütemben emelkedik (41-> 54%). Ennek okai: a demográfiai robbanás a magyar lakta területein; a ki- és bevándorlásban a magyarság kisebb részben vesz részt, mint a nemzetiségiek: 100 kivándorlóból csak 33 magyar, mert elsősorban a hegyvidéki ruszin és szlovák lakosság vándorol; és a harmadik ok az asszimiláció: a bevándorlók nem egy tömbben telepednek le, így kis tömegben idegen környezetbe kerülve egy-két nemzedék alatt természetes módon asszimilálódnak a többségi magyar környezetbe. Ennek az asszimilációnak a fő színtere a főváros, amely sokszínű kultúrával rendelkezik: az ide érkező bevándorlók saját kultúrájukat nem teljesen hagyták el. Az asszimilálódó népek elsősorban a hegyekből érkező ruszin és szlovák népesség, a városi németek és a zsidóság.
A magyar vezető réteg szorgalmazta a nemzetiségiek erőszakos asszimilálását, mely fontos lépés volt a nemzetállam létrehozásához vezető úton. Ez a törekvés elsősorban azokat az értelmiségieket érinti, akik állami hivatalba akartak kerülni. Ez a törekvés nem bizonyult túl célravezetőnek, a természetes asszimiláció útján egyre inkább beolvadtak a nemzetiségiek. A természetes asszimilációnak a legfőbb színtere az oktatás volt. Az elemi oktatásban azonban erre nincs lehetőség, mivel a gyerekek anyanyelvi oktatásban részesülnek, azonban hamarosan itt is megkezdődik a magyar nyelv oktatása – sikertelenül. A nemzetiségi középiskolák és felsőoktatási intézmények létrehozását akadályozzák. Több intézményt pánszláv-izgatás miatt bezárnak.  A nemzetiségiek nyelv és kultúra témában szemben állnak a kormánnyal, ami ezt a dolgot asszimilációval akarja elsimítani. Az 1868-as nemzetiségi törvény ellen a nemzetiségiek passzív ellenállásba fog: a magyar országgyűlés munkáját bojkottálják. A céljuk, a nemzetiségi autonómia, és a monarchia föderatív módon való átalakítása. Ellenállási törekvéseket indítanak, elsősorban azok, akiknek határon túli nemzetállamuk van. Ilyenek államok Szerbia és Románia. 1890-es években az ellentétek kiéleződtek, a szomszédos nemzetállamok propagandája, az irredentizmus erősödik.
A zsidó magyar állampolgárokat törvényben egyenjogúsították, a magyar társadalom pozitívan áll a befogadásukhoz. Az izraelita vallást egyenjogúsították. Számuk folyamatosan nőtt, ezzel együtt természetesen asszimilálódtak. Foglalkozásuk szerint elsősorban kisiparosok, kiskereskedők, amely szakmák nem voltak túl közkedveltek, így nem volt konkurenciájuk sem. A családok gyermekei, unokái viszont már értelmiségi szakmákban is jelen voltak, mint az újságíró, az orvos vagy a színész. Azonosultak a magyar nemzeteszménnyel, a zsidóság és a társadalom között kiegyensúlyozott volt a kapcsolat. Ezt mutatta az is, hogy a városokban zsinagógákat kezdtek építeni. Megjelent az antiszemitizmus, más néven zsidógyűlölet, amely európai viszonylatokban mérve kismértékű volt, és elsősorban a városi kispolgárok körében terjedt el. Ehhez kapcsolódik az 1882-es Tiszaeszlári per is, melyben Solymosi Eszter eltűnésének ürügyén keltettek hamis vádakat a helybéli zsidók ellen. Ezután Tisza Kálmán betiltotta az antiszemita röplapokat, ennek ellenére 1883-ban létrejön az Országos Antiszemita Párt, ami bekerül a parlamentbe is – innen azonban rövid úton kizárják őket.
A cigányság magyarországi számának meghatározása nehéz: a népszámláláson az anyanyelv alapján számlálták őket – ezt viszont nem beszéli mindegyikük. A cigányok Romániából vándoroltak be. Vándorló közösségek voltak, azonban ezek a közösségek csökkentek, egyre többen telepedtek le. A legtöbben iparosok, lókereskedők és alkalmi munkások lesznek. A kormányzat az oktatásba bevonja őket, így felzárkóznak.