I.17. Madách - Az ember tragédiája

A forradalom bukása és a kiegyezés közti időszak furcsa kettősséget hordozott magában. Az emberekben egyszerre volt jelen a csalódás és kiábrándultság érzése illetve a hit és bizakodás. Az 1848-49-es forradalom alatt átélt saját tapasztalatok és a Bach rendszer bukása szolgáltatta a történelmi hátteret Madách művéhez. A szabadságba vetett hitet elvette a forradalom bukása, a Bach rendszer pedig teljes reménytelenséget hozott. A Bach rendszer bukása és Ferenc József a magyaroknak tett engedményei újabb reménysugarat adtak a szabadságra vágyó népnek. A remény és csalódások egymást követő körforgása megjelenik Az ember tragédiájában is.

Ebben a korszakban indultak meg a nagy tudományos felfedezések és különböző filozófiai irányzatok bontakoztak ki.
A materializmus, azaz anyagelvűség a XIX. századi tudományos felfedezéseken alapult. Ezen irányzat szerint a világ minden dolga, jelensége visszavezethető materiális okokra. A lelki-szellemi jelenség nem különül el a fizikaitól, minden értelmezhető egyszerű megmagyarázható jelenségek vizsgálata alapján, például a társadalom, az emberi tudat vagy az élet.
A materializmusból alakult ki a tények tiszteletére épülő pozitivizmus. Az embert természeti, nem pedig társadalmi lényként fogja fel, továbbá kimondja, hogy az embernek nincs szabad akarata, ez a determináció (meghatározottság) elmélete. Ezen elmélet szerint sorsunk előre meg van írva, így igazából döntéseinket sem önszántunkból hozzuk.
A materializmussal szemben álló eszmerendszer az idealizmus, mely a világban közvetlenül nem tapasztalható elvek és eszmék létezésében hisz. Hégel szerint a dialektika jellemző vonása, hogy minden fogalom ellentéteket foglal magába. Minden fejlődésen megy keresztül és közben ellentétekre bomlik, hogy azután új, magasabb egységként újra összeálljon. Eszerint fejlődik a világ és az emberiség. Minden korszakban van egy tézis, egy elfogadott eszme és annak tagadása az antitézis. A szintézis a kettő keveréke, tagadva megőrzést jelent. Ez egy állandó fejlődési folyamatot, körforgást hoz létre, ezért ismétli magát a történelem.

Az ember tragédiája két fő kérdése alapján két részre osztható. Az első rész a londoni színnel zárul és a fejlődés kérdését járja körül. Itt Ádám mindig valamilyen történelmi alakként jelenik meg. A második részben Ádám önmagaként van jelen és a fő kérdés, hogy van-e szabad akarat. A mű egyik forrása Dante Isteni színjátéka, mely teljes képet ad a filozófiáról, a másik forrása pedig Milton Elveszett Paradicsoma, az álom az álomban szerkezeti elv megvalósításával. Az ember tragédiája tizenöt színből áll, melyből az első három és az utolsó szín keretet alkotnak. A közbeeső tizenegy szín történelmi helyszíneken játszódik. A történelmi helyszínek a keretszínek történetéhez képest mind a jövőben játszódnak, Madách korához képest az első hét történelmi szín a múltban, a londoni a jelenben, az utolsó három pedig a jövőben játszódik.

A keretszínek külön egységet alkotnak. Az első színben  Lucifer fellázad az Úr ellen és tagadja az általa létrehozott világ tökéletességét. Lucifer az embert akarja megsemmisíteni, ezzel bizonyítva igazát, hiszen ha nem létezne az ember, a világ valóban értelmetlenné válna. Madách a Biblia szerint képzeli el a teremtést, az Úr első szavai azonban deista felfogásáról árulkodnak "A gép forog, az alkotó pihen". Lucifert lázadása után az Úr letaszítja a mennyből. Éva és Ádám Lucifer biztatására elkövetik az eredendő bűnt és esznek a tudás fájának tiltott gyümölcséből, így függetlenné válva Istentől. Lucifer álmot bocsát rájuk, így megismerhetik jövőjüket, eldönthetik van-e értelme küzdelmüknek. Lucifer célja ezzel az értelmetlen jövő bemutatása a hanyatló emberiség különböző korokból származó képeivel. Lucifer Ádám kísérőjévé válik, Ádám hitével szembeállítja a kételyt, a történet előrehaladtával azonban megsajnálja Ádámot. Lucifer örök lázadó, bukása után sem adja fel a küzdelmet. Ő képviseli a materializmust és az antitézist. A hégeli dialektika miatt szükséges szereplő, ő mond ellent Ádámnak és tárja fel előtte a valóságot. Ádámot a szíve vezeti, hinni akar a jóságban, az új eszmékben. Éva a két ellentétes eszme között áll, a történelmi színekben mellékszereplőként jelenik meg, mégis az ő döntései határozzák meg Ádám sorsát.

Az I. történelmi szín az ókori Egyiptomban játszódik. Ádám fáraóként jelenik meg, aki nem elégszik meg az uralkodással és az élvezetek hajszolásával. Piramis építésével akar halhatatlanná válni, amely megőrizné nevét az utókor számára. Magas trónjáról nem hallja népe szenvedéseit, Éva döbbenti rá zsarnoksága súlyára. Ekkor Ádámban megfogalmazódik a szabad állam eszméje, ahol mindenki egyenlő lehet, ennek eléréséért felszabadítja népét. Ezen színben az individualizmus kerül szembe a kollektivizmussal. A piramis széthullása is jelzi, hogy eszmék nélkül minden értelmetlen.
Az V., athéni színben a torz módon megvalósult szabadságot és egyenlőséget láthatjuk. Ádámot hatalmas csalódásként éri, hogy bár a nép jogilag szabad, mégis ki van szolgáltatva a demagógoknak. A félrevezetett tömeg halálra ítéli a perzsa háborúk hősét, Miltiadészt, mert képtelenek elviselni, hogy valaki különb náluk. Éva az I. színben képes lett volna férje zsarnoksága ellen fordulni a nép védelmében, ebben a színben azonban a gyáva, befolyásolható népet átkozza. Ádám első nagy csalódása után az élvezetekhez, hedonizmusba menekül, megtagadva minden eszmét.
A VI. színben, mely az ókori Rómában játszódik, ennek a hedonista életmódnak a bukását mutatja be. Éltető eszmék nélkül a nép lezüllött, Ádám sem leli örömét a mulatozásban. Lucifer gúnyos mosollyal figyeli mindezt, tudja, hogy jó úton halad Ádám hitének elpusztításához. Közben a háttérben lángolnak a városok és dögvész pusztít. Éva éneke az elveszített Édenről nosztalgiát ébreszt Ádámban is, így mindketten elutasítják e hanyatló világot. A szín végén Ádám Péter apostol szavai nyomán új eszméért, a szeretetért és testvériségért akar küzdeni, mely a keresztény lovagi életformát idézi.
A középkori Konstantinápolyban Tankréd keresztes lovag bőrébe bújik Ádám a VII. színben. Győztes seregei élén bevonul a városba, hogy szállást kérjen. A polgárok azonban félve húzódnak el, hiszen nem tudhatják, hogy Ádám nem fosztogatni jött-e seregével, mint más keresztes lovagok. Attól is tartanak, hogy esetleg eretnek. Ádám szembesül vele, hogy a szeretet és testvériség eszméje csak vérengzést szült, a merev egyházi dogmák miatt a fanatikus eretnekek és szerzetesek egymás ellen küzdenek. A főpap ártatlan emberek kivégzésére biztatja Ádámot. A lovagi ideálok is kiüresedtek, az eszményi nőtől, Évától az apácazárda falai választják el. Ádám ismét kiábrándul, már nem akar küzdeni, inkább a tudományhoz menekül. Lucifer már előre tudja, hogy Ádám nem lesz képes nyugodt maradni, új célért kezd majd küzdeni.
A VIII., prágai szín közömbös világot mutat, ahol Ádám nem cselekvő, csupán szemlélő egyén. A nyugalmat az univerzum titkait fürkésző reneszánsz tudós, Kepler képében keresi. Tudását elárulva a megélhetésért kénytelen horoszkópokat és jóslatokat készíteni. Anyját boszorkánysággal, őt magát az egyház elárulásával vádolják, felesége pedig hűtlen hozzá. Éva alakjában gyengédség, kacérság és bűntudat egyesül, Ádámot mégis eltéphetetlen kötelék fűzi hozzá. A fásult korban nem talál nyugalmat, álomba zuhanva valami változásra vágyik.
Ahogy Ádám álomba merül, a francia forradalom élén találja magát Dantonként. Legelső szavai: "Egyenlőség, testvériség, szabadság!". A korábban megszületett eszmék most együttesen jelennek meg a párizsi színben. Ádám újra cselekvő hőssé válik és a nép élére áll. Éva két, egymással ellentétes alakban jelenik meg. A büszke, szép márkinőként, aki hiába vonzza Ádámot, számára elérhetetlen. A durva forradalmárnő képében megjelenő Évától azonban borzongva fordul el. Ádám sorsa ezúttal is a bukás, mégsem csalódottan ébred álmából. Ez a szín álom az álomban, és ha a prágai szín részeként tekintünk rá, akkor érvényesül a mű szerkezeti elve, miszerint Ádám minden színben csalódik.
Álmából ébredve újra Prágában találja magát és bizakodva tekint a jövőbe. Legjobb tanítványát szellemi önállóságra buzdítja, hogy a középkori művészet szabályait elhagyva egy új világ felé induljon. Madách ezzel a romantika programját hirdeti.
A XI. londoni szín már Madách jelenét mutatja be, az ipari forradalom, a korai kapitalizmus korát. Ádám a Tower magasából boldogan figyeli a nyüzsgő londoni vásárt. Közelről azonban undorodva fordul el tőle. A londoni szín nem egy adott történet, hanem jelenetek füzére. A bábjátékos torz mutatványa, az árusok versengése, a kocsmáros durvasága és a három munkás vitája után először robban ki belőle a hatalmas csalódás hangja. Ahogy figyeli az embereket, egyre inkább elkedvetlenül, egyedül a tanulók hazáért való lelkesedését tartja megnyugtató látványnak.Azonban felnőve ezekből a fiatalokból lesznek majd a gyárosok, akiknek embertelensége felháborítja. Mindenkit csak a nyereségvágy vezérel, Londonnak már tragikus hősei sincsenek, minden eltorzult és áruvá vált. Éva imakönyvvel és virágcsokorral jelenik meg, ártatlanságot színlelve, hogy minél előnyösebb férjet találhasson. Bár Éva számára is csupán a pénz a fontos, hogy Ádám nem szegény munkás, hanem álruhás lord, mégis megőrzött magában annyi tisztaságot, hogy ne rántsa le magával a kor szennye. A színt macabre, haláltánc zárja le, melynek során a különböző hátterű szereplők más-más okokból ássák meg saját sírjukat és ugranak bele. Csak Éva emelkedik fel, fényt hozva a Földre, így a szerelem, költészet és ifjúság diadalmaskodik. Ádám egy olyan világba vágyik ami az értelmen, a tudományokon alapul.
A XII. szín az író jelenéhez képest már a jövőbe mutat, az utolsó három álomjelenet egy-egy utópiát mutat be. A mű főhősei az ezredik falanszterből való tudósjelöltként ékeznek az U alakú falanszterbe. Itt a követendő eszme az élet megmentése, mivel négyezer év múlva a Nap kihűl és megszűnik az élet. Annak érdekében, hogy még időben megoldást találjanak, csak a tudományokra koncentrálnak, minden szépség és egyediség megszűnik. Már csak múzeumokban láthatók művészeti alkotások, állatok növények és megszűnt a haza és nemzet fogalma. Nem léteznek családok, a szerelem tiltott és elítélendő, az embereket nevek helyett számok jelölik és az egyéniség minden megnyilvánulása betegségnek számít. Olyan kiemelkedő alakok, mint Luther, Cassius, Platón és Michelangelo kétkezi munkára kényszerülnek, tehetségüket nem bontakoztathatják ki. Igaz, megvalósult az egyenlőség és testvériség eszméje és mindenütt béke honol, de rideg és boldogtalan világ ez. Most nem a lehanyatló társadalom, hanem a létért küzdő, egymástól szükségképpen elridegült emberek miatt éri csalódás Ádámot. Évától elszakítják gyermekét és szerelmüket betegségnek tekintik. Ádám el akar szakadni a földi léttől, hogy puszta szellemi lénnyé válhasson.
A XIII. színben Ádám Lucifer segítségével az űrbe repül, a természeti végzet elől a térbe menekül. Ahogy egyre inkább távolodik a földtől, hirtelen megdermed, Lucifer pedig kárörömmel felkacag. Úgy gondolja megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az embert. Ádám azonban a Föld szellemének hívó szavára újjáéled és Lucifer érvei ellenére is vissza akar térni a Földre. Ádám a küzdelmet az emberi élet lényegének tartja, a semmittevést pedig a legnagyobb bűnnek. Ádám annak reményében, hogy a tudomány szembe tudott szállni a végzettel, türelmetlenül várja milyen új eszme várja majd a Földre visszatérése után.
Az utolsó történelmi színben kiderül, hogy az ember ne tudta legyőzni végzetét.Az Egyenlítő táján már csak hó és jég van, és az ember teljesen elkorcsosult mind fizikailag, mind erkölcsileg. A félelem és az éhség élteti csupán. Ádámot Istennek hiszi és neki könyörög, hogy több fóka legyen és kevesebb ember, csak a túlélés számít. Ez az emberi történelem utolsó képe, Ádám megtört aggastyánként tekint szét a hóborította világon. Lucifer érvei meggyőzőek, az ember nem irányíthatja sorsát, a természeti erőkkel nem szállhat harcba. Az ember bukását azonban nem kudarcai hanem a természet okozta. Itt ér véget az álom.

Az álmából ébredt Ádám Luciferrel folytatja vitáját. Ádám szerint a szabad akarat a fontos, Lucifer szerint az egész emberi faj meghatározott törvények szerint cselekszik. Ádám végső elkeseredettségében öngyilkos akar lenni, ezzel megakadályozva az emberiség küzdelmes jövőjét. Éva anyasága tartja vissza és belátja, hogy feladata az örök küzdelem. Az Úr újra kegyeibe fogadja és reméli, hogy Lucifer torzította el a rá bocsátott álmokat. Ádám az élet értelméről, az ember feladatáról tesz fel kérdéseket az Úrnak, azonban nem kap rájuk egyértelmű választ. Az Úr azzal vigasztalja, hogy Éva mindig mellette lesz akkor is ha ő már elveszíti minden reményét. Luciferre is szükség van a világban, tagadása és romboló ereje küzdelemre bírja az embert.
A mű igazából nem tragikus, éppen a küzdelem és talpra állás fontosságát hivatott bemutatni. Akármennyire is reménytelen helyzetünk, mindig képesek vagyunk újrakezdeni és ez az erő viszi előre az emberiséget.