I. 17. William Shakespeare (Hamlet)

Színház- és drámatörténet

William Shakespeare

A reneszánsz a XIV-XVI. században, Itáliában kialakuló művelődéstörténeti korszak és stílusirányzat. Neve „renaissance”, azaz „újjászületés” francia szóból ered, mely az antik kultúra jelentőségének újbóli felfedezését, újraértelmezését jelenti. Jellemzője, hogy felértékelődik az egyéniség, a személyiség szerepe, és megjelenik a humanizmus, azaz az emberközpontúság, valamint a földközpontúság.
Angliába a reneszánsz viszonylag későn, csak a XVI. század végére fejlődött ki. Ennek köszönhető, hogy kevésbé élesen tér el a középkortól és a barokktól. Itt a vezető műneme a dráma, míg Itáliában a líra és az epika. Ennek oka az erős társadalmi feszültség – az ebből eredő konfliktusokat a drámában lehet leginkább ábrázolni.
A középkori drámaformák – misztériumdráma, miraculum, és moralitásdráma – miatt új színpadtípusok jöttek létre. Ezek a színpadok az angol reneszánszra voltak jellemzőek. Általában nagy, szabadtéri színpadok voltak ezek. Három típusa volt az új színpadoknak: szimultán színpad, mely több, kisebb színpadból állt. A processziós színpad, más néven körmeneti színpad – ez esetben a nézők színpadról-színpadra jártak. A kocsiszínpad esetében a helyszínt a kocsin gurították ki a nézők elé. Az új színpadok miatt a drámák helye, ideje és cselekménye változhatott, a cselekmény fordulatos lehetett, és megengedett volt a hangnem, a hangszín és a műfajkeveredés.
A leghíresebb angol színház a Globe színház. 1599-ben építették a Temze folyó déli partján. Kör alakú, fedetlen deszkaépület, 3-as színpaddal – előszínpad, hátsó színpad és felső színpad. Díszletet nem építettek, jelmezeik nem voltak korhűk, csupán ünnepiesek. Az előadás feszített tempóban, szünetek nélkül, délután kb. 2 és 5 óra között zajlott, kezdetét harsonaszó jelezte. A színészek mindannyian férfiak voltak, a női szerepeket fiatal fiúk játszották. A darabok nem felvonásokra, hanem színekre tagolódtak. Az első bemutatott darab a Julius Caesar volt, és Shakespeare legtöbb és legnagyobb darabját ennek a színháznak írta.

A Hamlet William Shakespeare legismertebb tragédiája.  A Hamlet az európai kultúra alapművei közé tartozik, könyvtárnyi irodalma, rengeteg feldolgozása van, a legtöbbet idézett művek egyike, ám keletkezéséről nem ismerünk pontos adatot, feltételezések alapján 1599 és 1601 közé teszik annak idejét.

Shakespearet költészetében más drámaírók is befolyásolták. A Hamlet fő forrásai Saxo Grammaticus dán történetíró A dánok története című munkája, Belleforest francia író Tragikus történetek című műve, és Thomas Kyd Spanyol tragédia című drámája. A római Senecától veszi át a nagymonológokra való építkezést; a halállal szembenéző ember sztoikus nyugalmát. Kortársától, Marlowe-tól veszi át a nagyformátumú hősökre való építkezést és a „blank verse-t”.

A mű szerkezete nem igazodik a klasszikus művekből megállapított hármas egység szabályához, mert Shakespeare célja ebben a művében sem csupán egyetlen központi konfliktus sarkított ábrázolása. A konfliktus látszólag Hamlet és Claudius között zajlik, de valójában Hamlet lelkében. A gondolatait monológok, belső viták és párbeszédek világítják meg az olvasó számára. Szerkezetében késleltetett expozíció van, felépítése bonyolult és szigorú.
A drámai szerkezet értelmében az első felvonás az expozíció. Itt történik meg a hely, az idő, a főbb szereplők, a központi téma, a probléma és a főhős jellemének bemutatása. Megismerhetjük a magatartások, törekvések és emberi viszonyok hálóját. E rész utolsó színében jut a felszínre az elsődleges konfliktus, ez egyszersmind a bonyodalom kezdete. Az őrségváltáskor megjelenő szellem megteremti a mű komor, vészjósló és kísérteties hangulatát. A szellem által feltárul a végzetes jövőt magában hordozó múlt: Hamlet helyett Claudius foglalta el a trónt, és Hamlet megtudja, hogy apja testvérgyilkosság áldozata lett.
A második felvonásban kialakulnak a konfliktusok: Hamlet-Gertrúd között a szülői konfliktus, Hamlet-Ophelia között a szerelmi konfliktus, Hamlet-Claudius között a hatalmi konfliktus.
A harmadik felvonás a tetőpont: az egérfogó-jelenetben Hamlet vándorszínészekkel eljátszatja Claudiusnak saját tettét, melynek következményeképp a király tette kitudódik.
A negyedik felvonás a kifejlet: az események felgyorsulnak: Ophelia elméje megbomlik, majd öngyilkos lesz, Hamletet a király Angliába küldi, hogy meggyilkoltassa, de Hamlet visszatér.
Az ötödik felvonás a katasztrófa: Opheliat eltemetik, Hamlet párbajozik Laertessel - Hamlet és Laertes megölik egymást (királyi tanácsra Laertes megmérgezte kardját). Meghal Gertrúd - a királyné iszik a Hamletnek készített mérgezett pohárból, Hamlet megöli a királyt.
A mű végére mindenki meghal, de Dánia megtisztul. A tragikus hős is meghal, pusztulása egyszerre vereség és győzelem. Az erkölcsi világrend, amelyet a tragédia főszereplője önnön feláldozása árán helyreállít, a lét és a tudás világrendje is egyben.

A dráma két kulcseleme az akció – a cselekvés, és a dikció – a beszéd végig jelen van a műben.
A drámai akciók Hamlet ellen irányulnak: Claudius marasztalja Hamletet; a barátaival figyelteti őt; Angliába száműzi, majd párbajozni küldi. Hamletnek vannak ellenlépései a támadásokkal szemben: ő is kémkedni kezd Claudius után; az egérfogó jelenetben tőrbe csalja őt; szócsatázik édesanyjával; elfogadja az angliai száműzetést, a levelet kijavítja; végül elfogadja a párbajra való kihívást.
Shakespeare szabadon bánik térrel és idővel, a dráma műfaját az „epikus színház" felé mozdítja el. A Hamlet cselekménye mintegy 7-8 nap eseményeit öleli fel, de köztük két-három hónapnyi idő is eltelik. A jelenetek a helsingőri vár számos színhelyén játszódnak, a kastély előtti térre és a temetőkertre is kiterjednek. Maguk a felvonások a párhuzamok és ellentétek bonyolult játékára épülnek. A felvonásokra való tagolás azonban nem Shakespeare-től származik, a kompozíció elsősorban a sokoldalú jellemzést szolgálja. A felvonások színekre vannak továbbtagolva.

Stílusa tömör, metaforákban és szójátékokban bővelkedik. A szándékok és gondolatok gyakran bújnak a szavak mögé, a szöveg voltaképp sejtetések és utalások hálója.
A „blank verse” jambikus ritmusát időnként próza váltja fel - például az alsó társadalmi rétegek, a sírásók jelenetében, a Rosencrantzot és Guildensternt leleplező párbeszédben, a színészekkel való kötetlen beszélgetésben.

Műfaja dráma, azon belül tragédia, mert a főhős fizikailag elbukik, de erkölcsileg felmagasztaltatik.
A Hamlet bosszúdráma. Hamlet atyja szellemétől egyértelmű feladatot kap: a testvérgyilkosságot meg kell bosszulni, azonban történteket az egész világ romlottságaként éli át, az egész világot felborultnak és önmagából kifordultnak látja ezért késztetést érez Dánia erkölcsi rendjének visszaállítására.
A politikai dráma alapmodellje a hatalom és az erkölcs összeütközése. Claudius gyilkosság révén megszilárdítja hatalmát Dániában. Hamlet feladata hatalom és erkölcs összhangjának megteremtése a korszakváltás értékvesztő idejében is. Mert a korszakváltás mindig értékvesztéssel, értékbizonytalansággal jár együtt. Nem csupán arról van szó, hogy Hamlet, mint reneszánsz hős áll szemben a középkort képviselő királyi udvarral, hanem a főhősben a középkori és a reneszánsz világfelfogás áll szemben egymással. Tragédiája, hogy az idő helyrebillentése csak úgy sikerülhet, ha meghal. Halála tehát szükségszerű, mert Hamlet a szellem embere - keresi a jó megoldást, ám ilyen az ő helyzetében nem létezik. Shakespeare a címszereplőt az anyja és az apja közé állítja, utána pedig úgy formázza meg alakját, hogy ne legyen döntésképes. A késlekedés oka azonban nem csupán bizonytalanságából, tettre való képtelenségéből fakad, hanem bölcseleti hátterű. A főhős saját, belső ellentmondásaival is meg kell vívnia harcát. A hős a bosszúval egyidejűleg az igazság és a becsület érvényének helyreállítására is felszólítást kapott, ezáltal ő képviseli az emberi értéket, a humánumot. Ez a feladat viszont azonnal éles ellentétbe kerül az elsővel: hogyan lehetne véres tettel helyreállítani az erkölcsös világrendet? Ezek miatt a kérdések miatt Hamlet késlekedő hőssé válik, nem tudja, mit kell tennie, halogatja a tennivalóit, vívódik, azonban többször is hirtelen döntésekre jut, amik nem feltétlenül helyesek. Elkerülhető-e az újabb morális vétség az apai parancs teljesítésekor? Machiavelli látásmódja szerint igen, ugyanis a hatalom megtartásának érdekében bármilyen eszköz bevethető, azonban Hamlet nem köt kompromisszumokat, morális vétségeket követ el, melyek következménye, hogy meghasonlik, az öngyilkosságot fontolgatja. Értékeiért továbbra is harcol, feladatát véghezviszi, halálával pedig helyreáll az erkölcsös világrend.