I. 1. Petőfi ars poeticái

Életművek

Petőfi ars poeticái

Az első költői hitvallás, azaz ars poetica Horatius nevéhez fűződik, címe: Pisokhoz írott episztolája. Horatius óta minden költő megírja a maga ars poeticáját. Mindegyikük annyi ars poeticát ír, ahány szakaszra költészetét tagoljuk.
Petőfi Sándor költészetét 3 nagy korszakra bonthatjuk. Ez alapján legalább 3 ars poeticáról kell szót ejtenünk, azonban az ő esetében az utolsó korszakához több hitvallás is íródott.

1842 és 44 közötti első korszakát leginkább az újfajta népiesség jellemzi, amiben a népköltő szerepkört tölti be. Ez a szakasz a költészeti forradalom szakasza. Új, lázadó személyisége jelzi, hogy tudatára ébredt: ő valami nagyra hivatott. Ekkor mérvadó stílusirányzat a stílromantika, mely stíluseszközökkel kelt esztétikai hatást. Petőfi ez ellen lázad. A tartalom nélküli, szentimentális, mesterkélten patetikus és retorikus szerkesztettségű Almanach-líra ellentétjét hozza létre a népi irodalom formájában, ami új, egyszerű és természetes. Ennek megteremtése maga után vonja új műfajok és témák létrejöttét is. Új műfajok lesznek a népdal, a helyzetdal, a zsánerkép, az életkép, az eposzparódia – például a Helység kalapácsa -, és az elbeszélő költemény – például a János vitéz. Ezek mind a népiességet hangsúlyozzák, csakúgy, mint az új témák: a családtéma – mely megjelenik az Egy estém otthon és Füstbe ment terv című költeményekben, és az újfajta tájköltészet, ami romantikus tájakat fest le, mint Alföld című műben az Alföldet, amint az otthont, a hazát jelképezi.

Ennek a korszaknak a legfontosabb ars poeticája A természet vadvirága című vers. A mű 1844-ben született, a hivatalos kritika támadására reagál a versen keresztül Petőfi.  A költő poeta natus, természetes, költészete minden mesterkéltségtől mentes, tehetsége belülről fakad, senkitől sem tanulta azt. Népies, a tehetséget magából meríti, a szabályokat semmibe veszi, amivel megtagadja a klasszicizmust, romantika elődjét, ami a pontosságon és precizitáson alapult. Tehát a romantika stílusirányzat hat rá.  Ez volt számára a költészet lényege. A cím és a refrén is a népi egyszerűségre játszik rá: természetességet, egyszerűséget, szabadságot sugall, a vadvirág jelzi Petőfi poeta natusi minőségét. Hangnemével a kritika érthetetlenségére; nyers, durva, költőietlen megfogalmazására reflektál: a „mit ugattok” szófordulattal provokálja a kritikusokat, akik versei szerkesztettlenségét bírálják. A vers „szerkesztettsége” Horatiust idézi, ami ellentétben áll az új felfogásával: ezzel csupán azt szeretné megmutatni, hogy ha az volna a szándéka, hogy tökéletes megszerkesztettségű verseket „csináljon”, meg tudná azt is tenni, de direkt nem szerkeszti műveit, mert modernt akar teremteni, arra van szükség.

Második „Felhők” korszaka, amely 1845 és 46 tavasza között zajlott, számára a kísérletezés ideje. Ebben a korszakban nyit a szerelmi költészet felé: Csapó Etelka halála után 1843-ban megírja a Cipruslombok Etelke sírjáról című verset. Ez a szentimentális romantikus vers a gyászt dolgozza fel, és ezzel Petőfi megteszi az első lépést az énközpontúság felé. A másik szerelmi történet az életében Mednyánszky Berta nevéhez fűződik. Ekkor kerül elő a szociális különbségek szerepe a szerelemben, ugyanis Berta egy előkelő birtokos leánya volt. A vele való szerelme idején írta a Szerelem gyöngyei című művét, melynek segítségével lebontja a népdal kliséit. Azt, hogy Petőfi új költészeti szakaszhoz érkezett, sok minden elősegítette. Ekkor keserű, kiábrándult volt: szerelmi csalódások, apja tönkremenése, munkahelye, a Pesti divatlap otthagyása, a társadalmi nyomor, és a politikai harcok, mind-mind elősegítették művészi válságát. Az útkeresés aztán elvezette őt ide, az új szakaszához. Innentől világlátását pesszimizmus jellemezte, teljes értékmegtagadás és byronizmus – azaz világgyűlölet. Új műfajok jelentek meg költészetében: a rövid epigramma és az elégia. Szerkezetükre a metaforikus szerkesztettség és az ütemhangsúlyos verselés elhagyása jellemző. Költészetét ekkor 3 dolog határozza meg: a hangulat, a téma, és az értékszerkezet.
A második korszak legfontosabb ars poeticája a Dalaim című vers. 1846-ban keletkezett összegző vers, nyitás egy új ars poetica felé. A vers két szerkezeti egységre tagolható: az első 5 versszakban összefoglalja, leltárba veszi Petőfi az összes eddigi versét, míg a második egységben, a 6. versszakban nyit az új felé, a politikai versek irányába. A két szerkezeti egység között ellentétek húzódnak: az első rész nyugodtságot sugalló kijelentő mondataival szemben állnak a második rész bizonytalanságot keltő kérdő illetve felkiáltó mondatai; és míg a kijelentő mondatok nominálisak, a kérdő-felkiáltó mondatok verbálisak ezáltal dinamikusabbak. Az első versszak a vers tétele, egy romantikus ars poetika. A refrénben a „terem” szó az ösztönösséget, a népiességet idézi, evokál a poeta natus mivoltra. A 2-5. versszakok az ösztönösséget részletezik, leírva a daltípusokat, amelyekben valaha is alkotott. Egy-egy versszak első 4 sora cselekményesített daltípus, a 2. versszakban gondolati versek, a 3.-ban szerelmes versek, a 4.-ben a bordalok, az 5-ben a „Felhők” ciklus verseit taglalja; az utolsó két sora pedig összegzés egy jelképbe sűrítve, ami a romantika egyik eszköze.

A harmadik Petőfi-korszakra a vátesz-versek jellemzőek. Itt a romantika és a népiesség ötvözése figyelhető meg. Váteszversei alapján jellemző rá, hogy hisz az emberiség célirányos fejlődésében: a cél közboldogság elérése, melyhez az eszköz a szabadság. Történelemszemlélete szerint világforradalom során a jók és a rosszak összecsapása vértengert eredményez, de végül a földön megvalósul a mennyország.

 Ebben az utolsó korszakban Petőfi több ars poeticát is írt.
Az első ars poeticája a korszakban a Sors nyiss nekem tért… Erre a versre jellemző a bizonytalanság, mely arra ösztökéli, hogy a sorstól kérjen. Ez a vers nyitás a vátesz-versek felé: célja lesz a haza és az emberiség egybentartása, kibont benne egy cselekvő programot és romantikus eszközökkel, például metaforákkal, a politikai általánosságokat vallási szintre emeli.
Az első váteszverse és a korszak második ars poeticája a Levél Várady Antalhoz. A vers egy episztola – egy néven nevezett személynek írott verses levél. 1846-ban keletkezett és ellentéte a „Felhők” ciklus verseinek. A teljes értéktagadást felváltja ez az új értékrendszer, melyben az értéket már az élet, a barátság, a nők és a haza jelenti számára. A versben megnyilvánuló gyávaság, a nemesi műveletlenség a „Felhők” kritikája. A mű váteszvers, utópisztikus hatást kelt. Megfogalmazódik a cél, ami a közboldogság.

Az 1847-ben írt Szabadság, szerelem című vers Petőfi tudatosságát jelzi. Témája a szerelem és a szabadság, az egészséges férfi - aki tesz a közért és a magánélete is rendben van.

A következő ars poetica a korszakban A XIX. század költői. Az első 4 versszakban fogalmazódik meg az új ars poetika: a lírai én Mózes és a vátesz szerepében jelenik meg. Mózessel utal arra a tudatra, hogy küldetése van. Az 5. versszakban megfogalmazódik a cél, azonban a 6. versszakban elbizonytalanodik az időpontban. A mű valójában nem Petőfi ars poeticája, hanem minden költőé. Az utolsó két versszak a vátesz-része a versnek. Szerkesztettsége retardációs, hangneme retorikus, érvelő.

Petőfi a magyar irodalom legnagyobb alakja, de egyetemes értéke is hatalmas. A legfontosabb magyar költő a magyarok és külföldiek körében is. Verseit már életében is több idegen nyelvre fordították.